Pénzügy

Megugorhatnak a nyaralók árai tavasszal

A saját lakás a magyarok első számú ingatlan-célkitűzése, de tavasszal rendszerint sokan gondolkodnak nyaraló vásárlásán is. A legnépszerűbb célpont a Balaton, ahol a frekventált hónapokban 80 százalékkal több ingatlan cserél gazdát. Az év elején hagyományosan felélénkülő kereslet miatt az árak is emelkednek.

A saját üdülő vagy apartman vásárlásán gondolkodóknak érdemes figyelembe venni, hogy a vételárnál óriási eltérések lehetnek az egyes régiók között. A hüvelykujj-szabály szerint a nagy tavaink mellett fekvő ingatlanok a legdrágábbak (Balaton, Velencei-tó), ezt követik a fürdővárosi nyaralók, a folyóparti telkek, versenyben a hegyi-erdei üdülőkkel. A sor végén kullognak a kietlen tájon, vagy aprófalvakban lévő nyaralók.

A legutóbbi OTP Értéktérkép adatai szerint például a Fonyódi járás a drágább budapesti kerületek után az ország legdrágább vidéki területének számított a maga 354 ezer forintos négyzetméterenkénti átlagárával.

Ez a kiugróan magas adat elsősorban az új építésű vízparti ingatlanoknak köszönhető. Somogy egyike a két megyének, ahol tavaly az első kilenc hónap adatait nézve már minimálisan csökkentek az ingatlanárak. Ebben a piaci környezetben tudott Fonyód és környéke top10-es eredményt elérni – értékelte az eredményeket a cégcsoport vezető elemzője, Valkó Dávid.

Háromtól hatvanhárom millióig

Velencén 300 négyzetméteres ingatlant 63 millióért, a siófoki aranyparton 100 négyzetméteres, négyszobás házat árulnak 45 millió forintért. A legolcsóbb megoldás a 3,4 millió forintos harkányi garzonlakás, Balatonboglár központi részén 11 millióba kerül most egy kétszobás ingatlan. Az ingatlanközvetítő kínálatában szereplő új építésű projektek közül Keszthelyen átlagosan 550 ezer, Gárdonyban 290-325 ezer forintos négyzetméterár mellett válogathatnak az érdeklődők.

Befektetésnek sem utolsó

Látva a megnövekedett keresletet, sok befektető kezdett nyaraló építésébe értékesítési vagy kiadási céllal. A KSH legutóbbi, teljes évet felölelő kimutatásából kiderült, hogy mind a tavaly kiadott építési engedélyek, mind az átadott üdülőépületek száma több mint 30 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbiakét.

A nyaralópiacon a magas minőségű, jó elhelyezkedésű, új építésű épületeknél további áremelkedés várható. Egy üdülő az élvezeti értéken túl befektetésnek is kiváló lehet – állította Valkó Dávid. Hozzátette: Mivel a tulajdonos lakhelye legtöbbször távol esik, a vásárláshoz érdemes a helyi viszonyokat, építési engedélyeztetést, önkormányzati építési szabályzatokat ismerő ingatlanos segítségét kérni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik