Pénzügy

Vigyázat a banki csábítással – sokba kerülhet

Az Azénpénzemnek több olvasója is jelezte, hogy bankja nagy erőkkel igyekszik rábeszélni arra, váltson a magasabb státuszúaknak kínált szolgáltatásokra. Még olyanokat is csábítgatnak ezzel, akik nem is felelnek meg a prémium kategóriára vonatkozó feltételeknek.

Ne törődjön ezzel, nem szoktuk ezt annyira komolyan venni – nyugtatgatott például valakit a banktisztviselő.

Ez lehet, hogy így is van, mindenesetre az üzletszabályzatokban és a kondíciókban más szerepel. Amit bármikor számon is kérhetnek – figyelmeztet a portál.

Csapdahelyzetben az ügyfél

Ráadásul a bankok többsége akár havonta is lehetővé teszi a maga számára, hogy felülvizsgálja, ügyfelei megfelelnek-e az előírt kritériumoknak. Sokszor persze ez csak évente vagy három hónapra visszatekintően történik meg. Azoknál is lehet persze váratlanul megugró költség, akiknek időközben változott meg a helyzete – teszik hozzá. Nem is beszélve arról, amikor menet közben változnak meg a feltételek.

Konkrét példákat is hoznak arra, mi történhet, ha valakinek nem volt megalapozott a kiemelt státusa, pl. odalehet minden kedvezmény, nulláról havi 12 ezer forintra is nőhet a havidíj. Ha konkrétumokra kíváncsi, melyik banknál mire számíthat, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik