Pénzügy

A japánok 32 milliárd dollárért vettek meg egy brit okostelefonos céget

24.hu
24.hu

2016. 07. 18. 11:04

Korábban a témában:

Minden idők egyik legnagyobb felvásárlását jelentették be ma reggel az európai technológia szektorban. A japán telekom és tech óriáscég, a Softbank közölte, hogy megveszi az okostelefonos chipek nagyágyúját, az ARM Holdings nevű brit céget 31 milliárd dollárért, ami 43 százalékos prémiumot jelent a részvények pénteki záróárához képest.

A brit cég chipeket gyárt az Apple, Samsung, Qualcomm cégeknek, és a nagyközönség körében kevéssé ismert. Elképesztően sikeresek, a világ okostelefon-állományának a 95 százalékában a cég technológiáján alapuló chipek találhatók. Csak a múlt évben 15 milliárd chipet gyártottak.

A fontgyengülés még vonzóbbá is tette a vállalatot, mint felvásárlási célpontot, bár a japánok már a Brexit előtt is fontolgatták a vételt, és szerintük ez nem befolyásolta őket a döntésben.

A Softbank kiterjedt aktivitást folytat a cégek felvásárlásában. 2000-ben 20 millió dollárt fektettek a kínai kiskereskedelmi óriásba, az Alibabába, amin azóta 87 millió dollárt kerestek. De részesedéssel bírnak az amerikai távközlési szolgáltatóban, a Sprint Corp.-ban is.

A mostani befektetésüknél még nem tiszta, hogy miként tudják beilleszteni portfóliójukba a chipgyártást. Szakértők szerint inkább pénzügyi, semmint szakmai befektetésről lehet szó, azaz később megpróbálják drágábban eladni a brit céget.

(Quartz)

 

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Formula One cars roll out at the start of the Formula One Australian Grand Prix in Melbourne on March 26, 2017. / AFP PHOTO / SAEED KHAN / -- IMAGE RESTRICTED TO EDITORIAL USE - STRICTLY NO COMMERCIAL USE --
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.