Pénzügy

Hamarosan megtudjuk, mennyit kaszáltak Rogán Antal “barátai”

24.hu
24.hu

2016. 03. 16. 12:43

Az MSZP, az LMP és a Jobbik együtt kezdeményezte parlamenti vizsgálóbizottság felállítását a letelepedési államkötvényekkel kapcsolatos visszaélések kivizsgálására, a házszabály szerint kötelező lesz a bizottság felállítása – írta a Napi.hu.

A kezdeményezők kifejtik, hogy 2012 nyarán Rogán Antal (Fidesz) ötlete alapján kerültek kibocsátásra a letelepedési államkötvények. Ezekkel kapcsolatosan az ellenzék és a szakma is erőteljes kritikát fogalmazott meg, miközben a kormánypártok – élükön Rogán Antallal – dicshimnuszokat zengtek róla, kiemelve azt is, hogy mennyi új munkahelyet teremt majd a program. A kötvények kibocsátásával kapcsolatos visszásságok a legvadabb képzeletet is felülmúlták.

Az első visszás pont az volt, hogy nem a külképviseleteket, hanem offshore cégeket bíztak meg – kizárólagos joggal – az államkötvények értékesítésére, és ezen cégek számára a Rogán Antal vezette gazdasági bizottság engedélyezte a kötvények forgalmazását. A cégek túlnyomó többsége kifejezetten adóparadicsomnak nevezhető országokban vannak bejegyezve, így a tulajdonosi hátterük kideríthetetlen, ami teljessé teszi a korrupciógyanút a konstrukcióval kapcsolatosan.

Eddig 205 milliárd forint folyt be az államkötvények eladásából a magyar államhoz, miközben 50-60 milliárd forint bevételhez jutottak – a szaksajtó becslései alapján – a javarészt offshore hátterű közvetítő cégek. Ez 25 százalékos rekordsikerdíjat jelent Rogán barátainak.

A vizsgálóbizottság – egyebek mellett – a következőkre keresné a választ:

  • mekkora gazdasági haszna van Magyarországnak és a magyar embereknek ebből a konstrukcióból, különös tekintettel a valós gazdasági befektetésekre és a munkahelyteremtésre;
  • az értékesítéssel megbízott közvetítőcégeknek mennyiben ismerhető meg a tulajdonosi hátterük, és hány cég tekinthető ezek közül offshore cégnek;
  • mi indokolja, hogy a magyar állam nem határozta meg a közvetítő cégek jutalékának mértékét, pontosan mekkora jutalékkal dolgoznak ezek a cégek, és összességében mekkora bevételre tettek eddig szert;
  • továbbá mekkora adóbevételtől esik el az állam annak köszönhetően, hogy ezen cégek nem Magyarországon vannak bejegyezve?

A friss Heti Válasz pedig arról ír, hogy a sokmilliárdos letelepedési bizniszben nem maradt olyan főszereplő, akit ne lehetne kapcsolatba hozni Habony Árpáddal. Különösen az a grúz-izraeli csapat áll közel hozzá, amely az oroszok magyarországi bevándoroltatásához biztosítja az infrastruktúrát.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.