Pénzügy

Hűtlen kezelés gyanúja miatt jelentették fel a fideszes politikust

szatmary-kristof(960x640).jpg (Array)
szatmary-kristof(960x640).jpg (Array)
Közel ötmilliárd forintot nem fizettek be a kamarának és a szervezet elnöke, Szatmáry Kristóf, aki kormánypárti politikus is, nem tett semmit a behajtásért. Ezért feljelentették.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) egyik tagja hűtlen kezelés miatt feljelentést tett a Fővárosi Ügyészségen Szatmáry Kristóf elnök ellen, írja az Index.

A feljelentés szerint 2012 óta 4,8 milliárd forintnyi kamarai hozzájárulást nem fizettek be a regisztrált gazdálkodó szervezetek, ez ellen pedig az elnök és a vezetőség semmit sem tett.

A feljelentésben az áll, hogy 2015-ben nagyságrendileg 100 ezer tag nem fizette be az 5000 forintos díjat a 244 ezer regisztrált szervezetből, ez tavaly 1,2 milliárdot jelentett, négy év alatt pedig 4,8 milliárdot.

A hűtlen kezelés a feljelentés szerint nemcsak azért áll fent, mert a BKIK maga nem ment a pénze után, hanem azért is, mert Szatmáry nem fordult a NAV-hoz, ahol behajtották volna a pénzt.

A BKIK-nál pénteken lesz tisztújítás, Szatmárynak több kihívója is van.

Cikkünk megjelenése után levelet kaptunk a BKIK-tól. Közleményüket változtatást nélkül közöljük:

A BKIK az adóhivatallal behajtatja a köztartozásokat

Minden alapot nélkülöz az a Szatmáry Kristóf ellen tett feljelentés, amelyet az Indexre hivatkozva több hírportál is átvett, és amely kimeríti a rágalmazás fogalmát. A cikkben megfogalmazott állításokkal ellentétben a kamarai hozzájárulás köztartozásnak minősül, melyet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) inkasszó formájában szedhet be a vállalkozásoktól.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szorosan együttműködik a NAV-val a köztartozások behajtása érdekében, ugyanis rendszeresen több 10 ezer cég marad el a fizetéssel. 2014 decemberétől 2015 novemberéig a kamara összesen 10 ezer 239 behajtási kérelmet adott át a Nemzeti Adó-és Vámhivatalnak 169 millió forint értékben. Azért csak ennyit, mert az adóhatóság fővárosi kirendeltségei – érthető okokból – hetente mindösszesen 450 végrehajtási ügyet képesek kezelni a BKIK részéről. A NAV-val külön megállapodást is kötött a BKIK a behajtások nagy száma miatt, emellett csak azért nyitott az adóhatóság külön irodát a kamara budai irodaházában, hogy minél hatékonyabban tudja ezeket az ügyeket kezelni. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal általi behajtásokból tavaly összesen 31 millió forint folyt be.

Ez a BKIK költségvetésének mindössze 1,2 százaléka. A feljelentésben megfogalmazott állítás már csak azért is felháborító, mert a köztartozások behajtásáról a kamara rendszeres időközönként tájékoztatja a nyilvánosságot – egyebek között sajtóközlemények formájában is. A BKIK átláthatóan és felelősen gazdálkodik – ezt az elmúlt években a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és az Állami Számvevőszék is igazolta. A kamara mindig az újságírók rendelkezésére állt, a törvényben megszabott határidőn belül válaszol a sajtó kérdéseire. Sajnálatos, hogy egyre több sajtóorgánum publikál a BKIK-t lejárató cikkeket úgy, hogy még kísérletet sem tesz az érintett fél megszólaltatására.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik