Pénzügy

DK: a kormány tegye vissza a nyugdíjalapból kivett pénzt!

Malacpersely (malacpersely, )
Malacpersely (malacpersely, )

A Demokratikus Koalíció azt követeli a kormánytól, hogy módosítsa a költségvetést, és tegye vissza a nyugdíj-biztosítási alapba az abból 2013-ban és 2014-ben elvett mintegy 337 milliárd forintot – közölte a párt egészségügyi kabinetjének vezetője kedden az MTI-vel.

László Imre úgy fogalmazott: a kabinet nemcsak a magánnyugdíjpénztárakból “lopta el” a nyugdíjakat, hanem az állami nyugdíjalapból is. A 2014. évi zárszámadási törvény mellékletéből ugyanis kiderül, hogy a kormány tavaly karácsony előtt 184,7 milliárd forintot vett ki a Nyugdíjalapból, amit betett a költségvetésbe – közölte. Pontosan ugyanez történt 2013-ban is, mert akkor 153 milliárd forintot vettek ki a nyugdíjalapból, és tettek be a büdzsébe – emelte ki.

A Demokratikus Koalíció szerint Orbán Viktor és “bűnszövetkezete” újabb 337 milliárd forint nyugdíjpénzzel tartozik az országnak – mondta. Hozzátette, hogy jövőre romlani fog a nyugdíjak értéke, mert nagyobb drágulás lesz a boltokban, mint amekkora a nyugdíjemelés, az “ellopott” nyugdíjpénz visszarakásával viszont bőven meg lehetne akadályozni, hogy jövőre kevesebbet érjenek a nyugdíjak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik