Pénzügy

Milliókat csaltak ki kamupályázatokkal a civilszervezetektől

24.hu
24.hu

2015. 11. 12. 13:45

Korábban a témában:

Üzletszerűen elkövetett csalás miatt vádat emelt a Kalocsai Járási Ügyészség két pécsi férfi ellen, akik az interneten valótlan pályázati felhívást közzétéve több száz jelentkezőt károsítottak meg – tájékoztatta a Bács-Kiskun megyei főügyész csütörtökön az MTI-t.

Nánási László közölte: a két férfi 2012 decemberében és 2013 januárjában adminisztrációs díj ürügyén több száz civilszervezettől összesen több mint 2,8 millió forintot csalt ki.

Kifejezetten a csalásokra alapítottak vállalkozást

A 27 éves és a 35 éves vádlott 2012 júliusában budapesti székhellyel céget alapított, amelynek ügyvezetője a fiatalabb férfi lett. A vállalkozást kifejezetten azért hozták létre, hogy csalásokat kövessenek el, a pályázó civilszervezeteket becsapva megszerezzék a befizetett adminisztrációs díjakat. Ennek érdekében az interneten közzétettek egy pályázati felhívást, amelyre nonprofit szervezetek pályázhattak két fordulóban. A valótlan felhívás szerint a pályázó szervezetek legfeljebb 1,5 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást igényelhettek.

A jelentkezőknek az első fordulóban egy internetes adatlap kitöltésével regisztrálniuk kellett. Ezután a második fordulóba jutott sértettek a csalók kérésére a cég e-mail címére projekttervet küldtek, egyúttal a cég folyószámlájára adminisztrációs díjként befizettek fejenként ötezer forintot.

Támogatást persze senki nem kapott

A pályázók azonban a díjak átutalása után semmilyen támogatást nem kaptak, a cég pedig elérhetetlenné vált. A két pécsi férfi a pályázati felhívás közzétételére és adminisztrációs díjak beszedésére sem volt jogosult, a társaságnak ugyanis nem volt ilyen engedélye a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől – mutatott rá a főügyész.

Közölte: a pályázati felhívásra az egész országból 563 civilszervezet utalt ötezer forintot a csalók cégének bankszámlájára. A vádlottak a díjakat – összesen 2 840 000 forintot – felvették és elköltötték. A bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg.

A szabadlábon védekező két férfit a járási ügyészség 563 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás vétségével vádolja, bűnösségükről a Kalocsai Járásbíróság fog dönteni – tette hozzá Nánási László.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.