juhász péter (juhász péter)
Pénzügy

Belvárosi ingatlanbotrány: 60 millióval a valós ár alatt adnának el egy ingatlant

24.hu
24.hu

2015. 10. 27. 14:00

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja felszólítja Szentgyörgyvölgyi Péter V. kerületi polgármestert, hogy ne írja alá azt a szerződést, amelynek alapján a valós árnál legalább hatvanmillió forinttal kevesebbért adnának el egy belvárosi ingatlant – mondta keddi, budapesti sajtótájékoztatóján a párt alelnöke az MTI tudósításában.

Juhász Péter, aki egy Alkotmány utcai ház bejárata előtt tartotta a sajtótájékoztatót, arról beszélt, hogy az önkormányzat az épületben 150 millió forint vagyis 178 ezer forintos négyzetméteráron adott el egy 840 négyzetméteres ingatlant. Hangsúlyozta, hogy az utcában átlagosan, négyzetméterenként, 800 ezer és 1,1 millió forint közötti összegért árulják a lakásokat.

Az önkormányzati képviselő hangsúlyozta, hogy az ingatlanról készült értékbecslés eredetileg 215 millió forintos árat állapított meg, de miután a vásárló fél éve bérelte az ingatlant, ezért harminc százalékkal olcsóbban vehette a lakást. A bérleti jogot egyébként pályázaton kívül nyerték el, amikor jelezték, hogy egy meditációs és rekreációs központot akarnak létrehozni, “ami nyilvánvalóan közérdek a belvárosiak számára” – fogalmazott. Kiemelte, hogy a bérlő kft. már a bérlet megkezdésekor jelezte, hogy meg szeretné vásárolni az ingatlant.

Juhász Péter kitért arra, hogy az eladásról szóló döntést az önkormányzati ülésen részt vevő ellenzéki képviselők nem szavazták meg.

Arra az esetre, ha a polgármester aláírja az eladásról szóló határozatot, Juhász Péter rendőrségi feljelentést helyezett kilátásba.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu / Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.