Pénzügy

Önkéntesbe kerülhetnek a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások

A szakértők látnak kiutat. A négy megmaradt magánnyugdíjpénztár közül három fogott össze eddig, hogy kidolgozza az erre vonatkozó törvényjavaslatot.

Át lehetne vinni a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat önkéntes kasszákba a szakértők szerint, törvénymódosítással rendezni lehetne a nemzetgazdasági tárca által felvetett aggályokat – írta kedden a Világgazdaság.

A 60ezren a MAGÁNnyugdíjukért Facebookon szerveződő civil csoport nyílt levélben fordult a magánnyugdíjpénztárak vezetőihez, arra kérve őket, alkossanak részletes koncepciót a megmaradt magánpénztári rendszer önkéntes pénztári rendszerbe olvasztásáról.

Kutiné Csurgai Ágota, a Szövetség Magánnyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója a Világgazdaságnak elmondta, a négy megmaradt magánnyugdíjpénztár közül három fogott össze eddig, hogy kidolgozza az erre vonatkozó törvényjavaslatot. A munkát a jövő év elején meg is kezdik.

A Nemzetgazdasági Minisztérium azért ellenezte eddig a magán-nyugdíjpénztári megtakarítások önkéntes nyugdíjpénztárba átvitelét, mivel azokból már korábban, a nyugdíjkorhatár elérése előtt, egy összegben is fel lehet venni a pénzt, nem csak járadék formájában, mint a magánnyugdíjpénztáraknál.

Kutiné Csurgai Ágota szerint ezeket a problémákat kezelni lehetne. Az önkéntes nyugdíjpénztárakról szóló törvényben szerepel az úgynevezett “elismert pénztár” intézménytípus, amely alkalmas társadalombiztosítási és más szociális ellátások nyújtására is. Biztosítani kellene, hogy a korábbi magán-nyugdíjpénztári megtakarítás egy külön számlán legyen, ahonnan csak a nyugdíjba vonulás után, járadék formájában vehetik majd fel a tagok. A pénztárak szerint célszerű lenne, ha a tagok vagyonát beolvadással vihetnék át a magánkasszák az önkéntesekbe, ez sokkal olcsóbb megoldás lenne, mintha a tagok egyenként kezdeményeznék az átlépéseket – ismerteti az újság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik