Pénzügy

Devizahitelesek: perelésre már nem sok az esély

devizahitelesek (devizahitelesek)
devizahitelesek (devizahitelesek)

Januárra derülhet ki, mit is jelent a devizahitelek semmissége. Az árfolyamkockázatot már a törvény is az adósokra hárítja. Kérdés, érdemes-e még az ügyfeleknek perre menni.

A Kúria jogegységi döntése kimondta, hogy az árfolyamkockázatot az ügyfeleknek kell viselniük. Fogást csak abban az esetben lehet találni a bankokon, ha az ügyfélt nem tájékoztatták megfelelően a rizikóról. Úgy tűnik, ezzel az indokkal nem kevesen próbálnak majd újra perre menni – írta az Azénpénzem.hu. Az indokuk az lenne, hogy a tájékoztatás hiánya miatt nem érezték valósnak az árfolyamkockázatot.

TESZTELJEN ÉS NYERJEN!

De hogy ennek lesz-e értelme? A lap által megkérdezett szakértő, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője, Wellmann György azt mondta, hogy mivel a forintosítási törvény megállapított egy árfolyamszintet, így maga a törvény hárítja át az árfolyamkockázatot a fogyasztóra. Ezt szerinte nehéz lenne nem úgy értelmezni, hogy a perelőknek nincs sok esélyük a sikerre.

A lap egyébként úgy tudja, sokan készülnek arra, hogy nem fogadják el a forintosítás diktátumát, és nem írnak alá semmit. Ami egy kicsit értelmezhetetlen hozzáállás. Hiszen mivel törvényileg módosítják a szerződéseket, az adósok hozzájárulására nincs is szükség.

Az elszámolást egyébként vitathatja az adós. Ha kíváncsi rá, hogyan, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik