Pénzügy

Börtönt kockáztat a feketemunkás

Igen, itt nálunk, Magyarországon. Ha kiderül, hogy valakit feketén vagy szürkén foglalkoztattak, akkor nemcsak a munkáltató, hanem a munkavállaló is megütheti a bokáját.

Virágzik

Van, aki számára elfogadott kényszerűség, van, aki esetleg nem is tud róla, hogy feketén foglalkoztatják. Azt azonban mindenképpen tudja munkáltató és munkavállaló is, ha szürke az ügylet, mert akkor ugye a fizetés egy része megy csak a bankszámlára, másik része zsebbe. S ilyenkor nem ritka, hogy ráadásul utóbbi tétel a nagyobb. Ami átmenetileg jó lehet, mert legalább van munka, és van kereset. De nyugdíj előtt, vagy gyerekvállalást megelőzően már nem annyira, mert kevesebb lesz a kapható juttatás.

A másik kellemetlenség, hogy mivel a zsebbe kapott pénzről nincs papír, az egy kicsit olyan lehet, mint a kutya vacsorája. Vagy megkapja az ember, vagy nem. S ha nem jön a pénz, akkor lehet, hogy besokall a dolgozó, és felmond. Vagy a túl hangosan reklamálónak felmond a munkáltató. Ilyenkor a munkavállaló dönthet úgy, hogy perre megy. Azonban egyvalamit jó ha tud – hívta fel a figyelmet az Adózóna.hu.

Ha a munkavállalónak sikerül a per során bizonyítania, hogy a tényleges munkabére nem egyezett azzal, ami a munkaszerződésében volt, vagyis hogy zsebbe kapott pénzt, akkor annak rá nézve is súlyos következménye lehet. Mert a bírónak hivatalból feljelentést kell tennie a tudomására jutott költségvetési csalás miatt, a munkáltató és a dolgozó ellen is.  Ami miatt akár két évi börtönt is kiszabhatnak rá. Amellett hogy kamatostul meg kell fizetnie mindkét félnek az elmaradt közterheket is.

Arról nem szól a cikk, hogy vajon hány ilyen eset volt már.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik