Pénzügy

Sok fiatal feladta az álláskeresést

A globális munkanélküliség a hivatalos mérések szerint a gazdasági válság kezdete óta már harmadik éve rekordmagasságon áll. A fellendülés 2011-ben is lassú lesz, főleg a fejlett gazdaságokban – áll az ILO friss felmérésében. A fiatalok legtöbbje feladta az álláskeresést. Azok a dolgozók pedig, akik az ipar területén veszítették el az állásukat, sokszor a mezőgazdaságban kaptak munkát.

A munkahelyek helyreállítása meglehetősen eltérő képet mutat a különböző országokban. A fejlett államokban következetesen magas a munkanélküliség, míg a fejlődő régiókban bővül a munkahelyek száma, ám továbbra is rengetegen dolgoznak méltánytalan körülmények között.

A munkaerőpiacon alig volt tapasztalható fellendülés, míg a globális GDP, a magánfogyasztás, a befektetések és a nemzetközi kereskedelmi és részvénypiacok 2010-ben túlszárnyalták a válság előtti szintet – derült ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Office – ILO) Globális foglalkoztatási trendek 2011-ben: a foglalkoztatás fellendítésének kihívásai című jelentéséből.

Juan Somavia, az ILO főigazgatója rámutatott, hogy egyetlen közös kihívás áll a világ országai előtt: újra kell gondolniuk a gazdaságpolitikájuk elemeit. Minőségi munkahelyeket kell létrehozni, valamint központi célkitűzéssé kell tenni azt, hogy biztonságos munkahelyeken dolgozhassanak az emberek. „Nem szabad elfelejtkeznünk arról, hogy az emberek számára a munka minősége határozza meg a társadalom minőségét” – tette hozzá.

Csökkenhet a munkanélküliség

A gazdasági növekedés sok országban tapasztalható jelentős fellendülése ellenére hivatalos adatok szerint globálisan a munkanélküliek száma 2010-ben 205 millió volt, ami alapvetően nem jelent változást 2009-hez képest, és 27,6 millióval több, mint a globális gazdasági válság előestéjén, 2007-ben. Az ILO 6,1-es globális munkanélküliségi rátát jelez 2011-re, amely 203,3 millió munkanélkülit jelent.

A jelentés kimutatja, hogy a globális munkanélküliség növekedésének 55 százaléka 2007 és 2010 között a fejlett gazdaságokban és az Európai Unió régiójában volt, miközben a világ munkaerejének csak 15 százaléka található ezen a területen. A fejlődő világ számos gazdaságában – például Brazíliában, Kazahsztánban, Sri Lankán, Thaiföldön és Uruguayban – a munkanélküliségi ráta a válság előtti szint alá csökkent.

Nincs megbecsülve a munkájuk

A becslések alapján világszerte 1,53 milliárd munkavállaló dolgozott nem megfelelő munkakörülmények között 2009-ben, ami 50,1 százalékos „veszélyeztetett foglalkoztatási rátának” felel meg. Ez jószerivel 2008 óta nem változott, ami éles ellentétben áll a válságot megelőző években tapasztalt folyamatos és jelentős csökkenéssel. (A veszélyeztetett foglalkoztatásban alkalmazott dolgozók – azaz az önfoglalkoztatók és a kisegítő családtagok – általában nem állnak formális munkaviszonyban, nagyobb valószínűséggel hiányoznak számukra a méltányos foglalkoztatás elemei. Így például nem megfelelő a szociális biztonságuk, és nincs lehetőségük az eredményes szociális párbeszéd mechanizmusaihoz való hozzáférésre, többek között nem kérhetik szakszervezetek, érdekképviseletek támogatását.)

Dél-Ázsiában a legnagyobb a világon a veszélyeztetett foglalkoztatás aránya, 2009-ben az munkavállalók 78,5 százaléka így dolgozott a térségben. Fekete-Afrikában a dolgozók több mint háromnegyedét alkalmazzák így.

Napi 252,5 forintból élnek

2009-ben a világ munkavállalóinak ötöde, 630 millió dolgozó és családja a szélsőségesen kevés napi 1,25 USA-dollárból (202 forintos árfolyamon átszámítva 252,5 forintból) élt. Ebbe beletartozik az a plusz 40 millió szegénységben élő foglalkoztatott, akiknek a száma 1,6 százalékponttal magasabb, mint ahogy azt korábban a válság előtti trendek alapján előre jelezték. Fekete-Afrikában öt dolgozóból négy a családjával együtt napi kevesebb mint 2 USA-dollárból él.

Világszerte 78 millió fiatal volt munkanélküli tavaly. A recesszió előtt, 2007-ben még 4,5 millióval többen tudtak elhelyezkedni. 2009-ben 80 millió fiatal keresett aktívan állást. A 15-24 évesek körében a munkanélküliségi ráta 12,6 százalékponton volt 2010-ben, ami 2,6-szerese a náluk idősebb korosztályénak. Észak-Afrikában például a gazdaságilag aktív fiatalok csaknem negyede volt munkanélküli tavaly.

Az ILO arra is felhívta a figyelmet, hogy abban az 56 országban, ahol hozzáférhető adatok vannak, 1,7 millióval kevesebb fiatal volt a munkaerőpiacon, mint amire a válság előtti trendek alapján számítani lehetett. Az „elbátortalanított dolgozókat”, azaz a passzív munkanélkülieket nem számolják közéjük, mivel ők nem keresnek aktívan munkát. „A fiatalok foglalkoztatása az egész világon kiemelt kérdés” – jelentette ki Juan Somavia.

A gyárból a földekre?

A teljes globális foglalkoztatás az ipari termelésben 2009-ben csökkent, míg a válság előtt (2002 és 2007 között) szinte minden évben 3,4 százalékkal növekedett. A fejlett gazdaságokban és az Európai Unióban 9,5 millióval kevesebb ember dolgozott az iparban, míg a fejlődő régiókban nőtt a foglalkoztatottság.

A mezőgazdaságban viszont többen dolgoztak 2009-ben, ami eltérést mutat a hagyományos trendektől. Azt jelzi, hogy az alacsonyabb termelékenységű mezőgazdasági szektor gyakran egyfajta védőzónaként szolgál azoknak a dolgozóknak, akik az ipari termelésben vagy a szolgáltatásokban elvesztették az állásaikat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik