Pénzügy

Értsen a közlekedéshez a BKV-vezér

A közlekedési vállalat vezérigazgatói posztjára mindössze három hétig lehet jelentkezni. Jó hír, hogy elég egyetlen idegen nyelvet beszélni, és előny, ha a pályázó már helytállt sztrájkhelyzetben.

A BKV a mostani anyagi helyzetében nem igazán engedheti meg magának,
hogy megfizessen valamely világméretű fejvadász céget a kiválasztási folyamat
lebonyolítására – mondta a FigyelőNetnek Juhos Andrea, a DBM Hungary ügyvezetője. Pedig egy közlekedési vállalatnak megérné, mivel nem túl elterjedt az iparág, kevés felső vezető ért hozzá. Mindenképpen olyan vezetőt kellene választani, aki nemcsak a vállalatvezetéshez, hanem konkrétan a közlekedéshez is ért. Az ügyvezető a FigyelőNetnek elmondta: szerinte sokkal előnyösebb lenne a BKV számára, ha a politikai érdekek mellőzésével, tisztán a szakmai rátermettség alapján választanák meg az új vezérigazgatót.

A sztrájkkezelés előny

A nemzetközi pályázatot kedden írta ki a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága. Június 30-ig várják a pályázatokat, a nyertest öt évre nevezik ki, és augusztus 1-jével kezdheti meg a munkáját.

A pályázati feltételek között szerepel a műszaki-gazdasági
egyetemi végzettség. Előnyt jelent a reorganizáció, a vállalati válságkezelés és a
krízishelyzetben, sztrájkhelyzetben szerzett tapasztalat. A jelentkezőnek ötéves vezetői gyakorlattal és kétéves államigazgatási, közszolgáltatói tapasztalattal kell rendelkeznie – írta az MTI.

Egy nyelv is elég

A tervezetben először megfogalmazottakkal ellentétben nem több, hanem csak egy idegen nyelv (angol vagy német) tárgyalási szintű ismeretét várják a jelentkezőktől.

Mivel a pályázat nemzetközi, ezért a Union Internationale des Transports Publics honlapján is meghirdették az állást, ám idegen nyelven máshol nem találtuk meg. A Pendl&Piswanger vezetője, Lipcsei András a FigyelőNetnek elmondta, hogy amikor a BKV részvénytársasággá alakult a ’90-es években, akkor a vezérigazgatói kiválasztási folyamat lebonyolítására őket kérte fel a közlekedési vállalat. A mostani pályázatnál azonban nem hallott arról, hogy valamelyik hazai vagy nemzetközi fejvadász céggel szerződtek volna.

Lehetséges jelöltek

Devecz Miklós, a 4-es metró beruházásban érdekelt Hídépítő Zrt. év elején távozott vezérigazgató-helyettese a Népszavának azt mondta: megnézi a kiírást és a feltételek alapján dönt, jelentkezik-e. Lehetséges pályázóként szintén felmerült Kocsis István, a Magyar Villamos Művek Zrt. volt első embere neve is, aki a napilap érdeklődésére nem kívánta sem megerősíteni, sem cáfolni a jelentkezését. A Népszava szerint Futó Sándor, a BKV igazgatóságának egykori elnöke is pályázhat.

A pályázat szövege itt olvasható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik