Gazdaság

Kamutanulmányokra költhette a Debreceni Egyetem az uniós támogatásokat

Az egyik, új információkat nem nagyon tartalmazó tanulmányban arról van szó, hogy a fogyáshoz zsírégető programban kell részt venni.

Nem létező vagy áltudományos publikációkra költötte több tízmillió forint értékű uniós támogatást a Debreceni Egyetemhez tartozó Kisvárda Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ – közölte a 91. korrupcióinfón Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. A politikus szerint több mint 20 millió forint ment el egy újszerű elemet egyáltalán nem tartalmazó tudományos applikációra is.

Az Átlátszó blog azt írja, hogy 18,9 millió forintot költöttek „A helyi tudásgazdaságra reflektáló kutatási programok kialakítása Kisvárda térségében” című, 2015-ben készült tanulmányra, amelyben olyan fejezetcímek vannak, mint  „Hagyományos magyar élelmiszer terápiás kezelések validálása Kisvárda térségében”, illetve arról írnak, hogy „Ha fogyni szeretnénk, válasszunk zsírégető programot”. A 340 oldalas anyagot egy olyan cég szállította le az egyetemnek, amelynek tulajdonosa a kisvárdai képzési hely igazgatója.

A szintén uniós finanszírozású, 655 millió forintos Sport és Tudomány projektben Hadházy két olyan tankönyvre is bukkant, amelyek ugyanarról a témáról szólnak (Sportközgazdaságtan, illetve Sportökonómia), igaz, a szerzők különbözőek.

Hadházy Ákos közérdekű adatigénylés keretében kérte ki a Debreceni Egyetem szerződéseit, miután nem tettek eleget törvényi kötelezettségüknek, és nem hozták alapból nyilvánosságra az 5 millió forintot meghaladó megbízások adatait. A kapott lista nem volt teljes, és szerinte az Egyetem számára igazán kínos szerződések kimaradtak: olyan projektek, ahol egyértelműek a visszásságok és visszaélések az EU-s források vonatkozásában.

A Debreceni Egyetem később közleményben reagált Hadházy szavaira és visszautasította a vádakat:

Az intézmény szakmai tevékenységében kiemelt szerepet töltenek be az európai uniós projektek. A támogatási források felhasználásában az intézmény a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el: az előírások szerint folytatja le közbeszerzéseit, a projektekben vállalt feladatok végrehajtását a kiírások szerint teljesíti, a Támogató előírásait betartja, az ellenőrzésekben együttműködik. Az intézmény által elindított projektekre maguk az oktatók és kutatók tesznek javaslatot, azokat nem az intézmény “osztja”. Az egyetem mindössze a szabályos lebonyolítás kereteit, a jogi, pénzügyi hátteret biztosítja.

Az intézmény hírnevét aláásó, szakmailag megalapozatlan állítások kapcsán a Debreceni Egyetem megteszi a jogi lépéseket. Az intézmény ismételten kinyilvánítja politikasemlegességét és visszautasítja a szakmai munkát végző oktatók és kutatók hozzáértését és teljesítményét megkérdőjelező kijelentéseket.

Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik