Gazdaság

Újabb tokaji borcsaták

tokaji-szolo(430x286)(1).jpg (tokaji, szőlő, )
tokaji-szolo(430x286)(1).jpg (tokaji, szőlő, )
Tokaj-Hegyalján az értékes aszúszőlőt sem veszik át a kisebb gazdáktól, sokan tönkremehetnek.

A Népszava szerint a kistermelők attól tartanak, hogy a kormány nem véletlenül nyújtott be olyan törvényjavaslatot, amely elővásárlási jogot biztosítana a világörökségi helyszíneken az államnak, az állami Grand Tokaj Zrt. pedig azért nem veszi át már az aszút sem tőlük, hogy ellehetetlenítse őket, földjüket előbb az állam, majd kegyeltjei olcsón megkaphassák.

A törvényjavaslatot október 24-i keltezéssel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtotta be, előadóként pedig Lázár János jegyzi, akinek másfél hektárnyi szőlője van Mádon – emlékeztet a lap, amelynek a tokajiak közül többen is aggályaikat fogalmazták meg a borvidék világörökségi státusznál nagyobb védelmet ígérő javaslattal kapcsolatban.

A tokaji kistermelőket korábban éppen a Grand Tokaj Zrt. hozta nagyon nehéz helyzetbe, mert a szőlőt olyan alacsony áron akarta átvenni, amely még a kapálás, metszés, vegyszerezés költségeit sem fedezte, ráadásul a korábbi 1270 termelő helyett idén csak ezerrel kötött felvásárlási szerződést, miközben az idei termés kimagasló.

Tokaj-hegyalján úgy vélik, ilyen termés csak hétévente van, ezért érthetetlen, miért nem veszi át több száz gazdálkodótól az 55-70 cukorfokos, kínkeservvel leszemezett aszút az állami cég.

szolo(210x140).jpg (Array)
Csúcsminőségű lehet az idei aszú
Elkezdődött a szüret a Tokaji borvidéken.

A kistermelőket képviselő Köteles László, Komlóska polgármestere szerint az a valódi cél, hogy az elkeseredett termelők megváljanak ültetvényeiktől. Az utóbbi hónapokban sorra jelentkeztek is már hegybíróknál azok, akik abbahagynák a szőlőművelést. A Népszava kérdésére a Grand Tokaj Zrt. nem válaszolt arra, miért nem veszik át a máskor oly értékes aszút.

A lap úgy tudja, Hörcsik Richárd, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Demeter Ervin kormánymegbízott szerdán a világörökségi települések polgármestereivel tárgyalt a tokaji aszú felvásárlásának nehézségeiről is, majd a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa értesítette a gazdálkodókat: írják össze, mennyi aszút nem tudtak eddig eladni.

Ez reményt adhat arra, hogy nem marad minden aszú a termelők nyakán, de az kérdéses, milyen áron és mennyit vásárol meg tőlük az állami kereskedőház, amelyet éppen azért hoztak létre, hogy felvásárolja a termést, a bort pedig értékesítse. A cég a térség legnagyobb felvásárlója, döntései az egész térségre kihatnak – mondta Köteles László a lapnak.

Öt diáknak és két tanárnak csengetnek be az ország legkisebb iskolájában
Egy év kihagyás után ismét lesz oktatás Komlóskán.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik