Gazdaság

A választás után újraindulhat a letelepedésikötvény-biznisz

A kötvényvásárlók semmiféle befektetést nem hoztak Magyarországra, ellenben azt se nézi az állam, hogy a befizetett pénz nem bűncselekményből származik-e.

Ha a jelenlegi kormány megnyeri a választást, újra megnyitja a letelepedési kötvény-bizniszt – vélekedett a Transparency International Magyarország jogi igazgatója, Ligeti Miklós a Népszavában.

Hétfőn délben tartanak tájékoztatót a parlament költségvetési bizottságában a letelepedési kötvényekről. A téma előterjesztői Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Pintér Sándor belügyminiszter, Balogh László, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. igazgatóságának elnöke és Barcza György János, az ÁKK vezérigazgatója.

Demeter Márta, az LMP országgyűlési képviselője a lapnak elmondta: már hétszer kezdeményezte, hogy a bizottság hallgassa meg az ÁKK vezetőjét, de a fideszesek ezt mindig elszabotálták. Ligeti pedig azt mondta: a kötvénybiznisz törvényi szabályozással létrehozott közpénzszivattyú, ahol a haszonélvezőknek semmiféle teljesítményt nem kell produkálniuk, csak kinyújtják a kezüket és kaszálják a közpénzt. Szerinte az állam elvárhatná, hogy a magyar letelepedési kötvényt vásárlók legalább munkahelyeket teremtsenek, ingatlanokat vásároljanak, vagy más, a magyar társadalom számára hasznos módon fektessék be a pénzüket.

A Demeter Márta írásbeli kérdéseire adott válaszokból viszont kiderül: a kötvényvásárlók semmilyen befektetést nem hoztak Magyarországra. A politikus rámutatott: eddig húszezer ember jött be Magyarországra letelepedési kötvénnyel, miközben az 1294 ember befogadásáról szóló bírósági döntést nem akarja végrehajtani a kormány. A magyar állam azt sem ellenőrzi, hogy az ügyfelek által az offshore cégeknek befizetett pénz nem bűncselekményből származik-e, míg itthon akár egy banki átutalásnál is keményen ellenőrzik az állampolgárokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik