Gazdaság

Annyira kevés a buszsofőr, hogy már a szerelők ülnek a volán mögé

A Szegedi Közlekedési Társaság a bruttó órabér ezer forint, a túlóráért, ha ezt a pihenő- vagy szabadidőben kell teljesíteni, akkor százötven százalék jár. A budapesti cégnél az órabér 1300 forint, a munkavállalónak ingyen szállást biztosítanak, írja a Délmagyar.

Sétajáratra a fővárosban már 1450 forintos órabérért keresnek sofőrt. A németeknél ennek a háromszorosát is meg lehet keresni, egy ottani cégnél dolgozó szerint évente 500 euró nyaralási támogatást is kapnak.

Buszsofőrből is hiány van
Hiába a bérkorrekció, a MÁV mellett a buszos társaságok sem tudják felvenni a versenyt a munkaerőért folytatott harcban.

Akut munkaerőhiányról és elvándorlásról még nincs szó, legalábbis a Szegedi Közlekedési Társaság vezetője szerint, még képesek a távozó munkavállalók pótlására, hetente négyszáz túlóra mellett, így az a szolgáltatás színvonalát nem veszélyezteti.

A cégnél szerinte 10-15 sofőr hiányzik, tavaly huszonöten hagyták ott a céget, tizennyolcat vettek fel. Az idei év első felében tízen mentek el, és ugyanennyit vettek fel a társasághoz a Forgalmi Főmérnökségnél.

Majó-Petri Zoltán szerint legalább ekkora gond a járművezetői csapat korfája és az ezzel összefüggő egészségügyi problémák, a táppénzes napok számának folyamatos emelkedése, ez legalább olyan volumenű probléma, mint az elvándorlás.

Törekednek arra, hogy minél több járművezetőnek legyen trolibuszra és villamosra is jogosítványa, így a létszámhiány rugalmasabban kezelhető.

Sőt, vannak más területen dolgozók, leginkább szerelők, akik jogosítvánnyal rendelkeznek, ilyenkor ők is beállnak vezetni.

(Délmagyar)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik