Gazdaság

Kicentizte a határidőket a Soros-plakátokkal a kormány

Soros György sátáni kacaja hamarosan eltűnik a közterekről, de a kormány parádésan kimatekozta, mettől meddig lehetnek kint az irritáló poszterek.

Sokaknak eleve gyanús volt, hogy pont a vizes vb-re és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök látogatására időzítve kezdtek lekerülni az utcáról a sokat támadott, Soros Györgyöt ábrázoló plakátok. De az Átlátszó egyik blogja, az Így írnánk mi kicsit jobban összegereblyézte a dátumokat, ami alapján még gyanúsabb, hogy a kormány komolyat sakkozott.

Az első dátum június 23., amikor a kormány elfogadta a lex csicskát, azaz a közterületi plakátolásról szóló törvényt feles többséggel. Eszerint a kormány és a pártok csak listaáron hirdethetnek. A törvény a kihirdetés másnapján hatályba lépett, de a korábban megkötött szerződések alapján július 15-ig még kitehető plakát, büntetni csak augusztus 1-től fognak.

Június 30-án, egy hét pihentetés után Áder János aláírta a törvényt. A blog szerint nyomott már át ennél gyorsabban is törvényt a kormány, ha akart, érdekes volt tehát a mostani kivárás. Mindenesetre épp ezen a napon jelentették be a Soros-kampányt, tehát valószínűleg ez lett az utolsó, a régi szabályok szerint rendezett kampány.

Július 7-én a törvény végrehajtási rendelete is megjelent, július 15-én pedig lejárt az átmeneti időszak. A blog szerint ennek a jelentése homályos, hogy az ez előtt kitett plakátok kint maradhatnak-e legálisan. A Reklámszövetséget idézik, akik szerint nem. Mindenesetre bírságolni augusztus 1-ig nem lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik