Gazdaság

Nyáron kezdik a SZOT-üdülő átépítését

Hamarosan lakások tucatjai létesülnek a dunai panorámát elcsúfító épülettorzóban. Megvannak az engedélyek.

Megkapta a jogerős építési engedélyt a Rózsadomb Panoráma Kft., így elkezdheti építeni a 100 lakásos társasházát a volt SZOT-üdülő helyére – írja a Portfolio.

A II. kerületi vérhalom utca 17-19. alatti ingatlanra úgy épít majd a beruházó, hogy szem előtt tartja a zöldfelületek növelését. A szomszédos területeket is rendezik majd, szélesebb út és járda lesz, egyszerűbb lesz a közlekedés.

Előtte országos tervpályázat volt a Magyar Építész Kamara bevonásával. Az Építész Stúdió Kft. terve nyert, a kivitelezés nyár elején kezdődhet.

A torzó értékét a CIB Bank korábban 16 millió euróra tette, ezt később 20 millió euróra (6 milliárd forintra) növelték.

Frissítés

Közben megtudtuk az Építész Stúdió Kft.-től, hogy nem nyertek, hanem megosztott második helyet értek el, így nem tudnak arról sem, hogy az ő terveik alapján épülne át az egykori üdülő. Az engedélyezési terveket sem ők, hanem tudomásuk szerint a CÉH Zrt. készíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik