Gazdaság

Egymilliárd euró fölött a hazai online kiskereskedelem

GazdaságTV
GazdaságTV

2017. 03. 09. 15:00

A 310 milliárd forintos online piac 2016-ban, arányaiban, háromszor gyorsabban bővült a teljes hazai kiskereskedelemnél, azonban már látszanak a növekedés határai. A forgalom 36 százaléka az utolsó negyedévben realizálódott, mondta el Madar Norbert, a GKI Digital ICT üzletágvezetője.
Korábban a témában:

Elérte a bűvös éves 1 milliárd eurós értékhatárt az összesített hazai online kiskereskedelmi forgalom. A forintban kifejezve mintegy 310 milliárdos online piac, 2016-ban – arányaiban – háromszor gyorsabban bővült a teljes hazai kiskereskedelemnél, a jelenlegi növekedési ütem korlátai azonban már látszanak – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei első felméréséből.

A teljes magyar kiskereskedelmi forgalom 3,9 százaléka már internetes értékesítésből származik. Miközben a kiskereskedelem egésze 2016-ban csak hozzávetőleg 6 százalékkal bővült, addig az online piac 18 százalékkal tudta növelni bevételeit. A növekedési korlátok jelei azonban már látszódnak, így a szektor 2017-ben minden eddiginél nagyobb kihívások és változások elé néz.

A webáruházak több mint 80 százaléka 2016-ban eredményesebb évet zárt, mint egy évvel korábban. Ebben nagy szerep jutott az utolsó negyedév kiemelkedő teljesítményének, mely az egész éves, összesített online kiskereskedelmi forgalom 36 százalékát jelentette és a forgalmazott termékek körétől függetlenül minden szektorban az év legerősebb időszakának számított.

Ugyanakkor az áruházak közel 2/3-a úgy véli, hogy saját piacára 2016-ban erősödő koncentráltság volt jellemző, és egyre nehezebb kitűnni a „legnagyobbak” árnyékából. Erre jó példa a tavalyi „Black Friday”, mely mindössze a webáruházak 32 százalékánál tudta hozni az előzetes forgalmi várakozásokat. Igazán kiemelkedő eredményeket pedig csupán a legnagyobb márkaismertséggel és eléréssel rendelkező áruházak tudtak elkönyvelni: a limitált készletek és az erős média-zaj miatt maguk a vásárlók is az ismertebb, és ezért többet is hirdető kereskedők oldalait látogatták ezen a kiemelt napon.

Ennek ellenére  a „Black Friday”-t követő saját, dedikált akciós napok, illetve az ünnepi időszakot megelőző 2 hetes időszak már a kereskedők többségénél (50%) nem csak teljesítette, de meg is haladta az előzetes várakozásokat. Összességben a tavalyi karácsonyi szezon, átlagosan 15 százalékkal jobb eredményt produkált, mint egy évvel korábban.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Debrecen, 2017. április 22.
A győztes Hosszú Katinka az 50 méteres hátúszás döntője után az úszók országos bajnokságán a Debreceni Sportuszodában 2017. április 22-én.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.