Gazdaság

Fogytán a BKV-sok türelme – a szakszervezet ultimátumot adott

bkv-busz-sofor(960x640)(1).jpg (Array)
bkv-busz-sofor(960x640)(1).jpg (Array)
Fogytán a BKV-sok türelme, egy hét haladékot adtak a cégvezetésnek, hogy konkrét béremelési javaslattal álljanak elő, s érdemben válaszoljanak a szakszervezet idei, 15, valamint a 3 évre szóló 30 százalékos bérkövetelésére. Az ultimátumról az Egységes Közlekedési Szakszervezet levélben értesítette a cég vezérigazgatóját. Az EKSZ megkezdte a nyomásgyakorlás, különféle jogszerű akciók előkészítését.

Ultimátummal próbálja tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a BKV vezetését az Egységes Közlekedési Szakszervezet, mert a 15 + 5 százalékos béremelési követelésükre – 5 százalék a messze leszakadt bérek felzárkóztatására – hónapok óta nem kapnak választ.

A vezérigazgató még csak nem is reagált az érdekvédők elvárásaira, holott az EKSZ többször felszólította, nyilatkozzon, az idei és a 3 évre szóló, összesen 30 százalékos követelési programról – nyilatkozta Nemes Gábor. Az EKSZ elnöke kijelentette, a szakszervezet megelégelte az időhúzást, egy hetet ad a munkáltatónak, hogy rendezze sorait, s kezdjen érdemi egyeztetést a béremelésről.

Valós veszélyekre hívja fel a figyelmet a szakszervezet

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet azt is elvárja, hogy az egyhetes türelmi idő alatt a vezérigazgató kezdeményezzen a tulajdonosnál háromoldalú egyeztetést, hogy a bérelmaradásra, s az egyre súlyosbodó létszámhiányra közösen találjanak megoldást.

Erre már csak azért is szükség lenne, mert lábra kaptak olyan – egyáltalán nem alaptalan hírek -, amelyeket komolyan kell venni, s készülni kell a helyzet kezelésére. Az elnök példaként említette a napokban megjelent információkat, miszerint Bécs elszippanthatja a magyar buszsofőröket. Ez bizony valós veszély, amely a BKV-nál is katasztrofális sofőrhiányhoz vezethet – jelentette ki Nemes.

Forgalomlassítás is jöhet

A bérfelzárkóztatás azonnali megkezdését indokolja a közelgő metrópótlás is, hiszen ehhez a feladathoz egyelőre nincs elég járművezetője a BKV-nak, s ezekért a fizetésekért vélhetően nem is lesz. Az EKSZ ezért követeli, hogy a tulajdonos – a városvezetés – kérjen pénzt a kormánytól a szükséges bérköltségekre, sürgősen kezdeményezzen tárgyalásokat a kormányzati illetékesekkel.

Nemes leszögezi: amennyiben a követelésekre egy héten belül nem kapunk érdemi választ, és az EKSZ párbeszédet kezdeményező javaslatát sem fogadja el a BKV és a tulajdonos, akkor különböző jogszerű, forgalomlassító akciókkal fogják felhívni a figyelmet a problémákra és

Ajánlott videó

Olvasói sztorik