Gazdaság

Terjed a madárinfluenza, több mint 50 ezer baromfit ölnek le

Már Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében is megjelent.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) laboratóriuma madárinfluenza (H5N8) jelenlétét mutatta ki egy ásványrárói (Győr-Moson-Sopron megye) tenyésztyúk-telepen és egy nagyteveli (Veszprém megye) pulykatartó gazdaságban. A fertőzött állományokban megemelkedett elhullást tapasztaltak és megjelentek a betegségre jellemző klinikai tünetek is.

A fertőzött gazdaságok körül 3 kilométer   sugarú védőkörzetet és 10 kilométer sugarú megfigyelési körzetet rendeltek el.

A vírus terjedésének megakadályozásáért megkezdték a fertőzött állomány (mintegy 28 700 tenyésztyúk és 27 500 hízópulyka) leölését. 

Mivel korábban is a H5N8 fertőzött, vélhetően vadmadarak közvetítésével, Bognár Lajos országos főállatorvos már a betegség első megjelenésekor az egész országra kiterjedően elrendelte, hogy a baromfikat csak teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen lehet etetni, itatni. A takarmányt is zárt, fedett helyen kell tárolni, biztosítva, hogy ahhoz ne férjen hozzá vadmadár, rágcsáló. A H5N8 vírustörzs a baromfiállományokra veszélyes, emberi megbetegedést eddig még sosem okozott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik