Belföld

Már öt megyében ütötte fel a fejét a madárinfluenza

madárinfluenza hollandiában (madárinfluenza, hollandia)
madárinfluenza hollandiában (madárinfluenza, hollandia)
A hét elején Hajdú-Bihar megyében, egy Pród község közelében található libatelepen azonosították a Magyarországon eddig is megtalálható H5N8 madárinfluenza vírust, amely emberre továbbra sem jelent veszélyt - közölte Bognár Lajos országos főállatorvos az MTI érdeklődésére.

A fertőzött állományt, több mint 10 ezer állatot leölték, a telepet fertőtlenítették – számolt be. A telep körül egy 3 és egy 10 kilométeres védő és megfigyelési zónát alakítottak ki. A zónában található állattartó telepek állományát állatorvosok megvizsgálják, amennyiben probléma van, intézkednek – mondta.

A megyében elrendelték a baromfiállományok zárt tartását is az eset miatt

– jegyezte meg. Elmondta azt is, hogy

minden állattartó 100 százalékos állami kártalanításra jogosult, ahol a hatóságnak madárinfluenza miatt intézkednie kell, és betartott minden állategészségügyi szabályt, különösen a zárt tartást.

A kártalanítást a járási hivatalok végzik közigazgatási eljárásban, a gazdálkodók 60 napon belül számíthatnak a fizetésre. A novemberi járványokhoz kapcsolódóan már az idén több mint egymilliárd forint kártalanítást fizetnek ki – mondta. A baromfi zártan tartásának kötelezettségét Hajdú-Bihar megyén kívül Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, és Jász-Nagykun-Szolnok megyékre terjesztették ki eddig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján található információk szerint.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik