Gazdaság

Teljes gazdasági irányváltást sürget az LMP

lmp (lmp)
lmp (lmp)

Teljes gazdasági irányváltást sürget az LMP, mert a kormány a jelenlegi politikájával szerintük “falnak vezette az országot”. Mire gondolnak?
Gál József, az ellenzéki párt szóvivője a szükséges intézkedések közé sorolta a következőket:

  • A minimálbér szintjének megemelését úgy, hogy az meghaladja a létminimumét. Hangsúlyozta: senki sem dolgozhat kevesebbért, mint amennyiből meg lehet élni. Ez mondjuk már pipa, ismerve a kormány bértárgyalásokon tett gáláns ajánlatát, amellyel teljesül a szakszervezetek által is kitűzött cél, hogy a minimálbér nettója elérje a létminimumot.
  • Az egykulcsos személyi jövedelemadó rendszerének eltörlését, ami minden társadalmi réteg számára bérnövekedést eredményezne.
  • A fejlesztési források “kitalicskázását is le kell állítani”.

 Nem beszélhetünk versenyképességről akkor, amikor a haveroknak juttatják az uniós forrásokat – fűzte hozzá.

  • Jelentősen növelni az oktatás forrásait.

A mostani ugyanis csak “a szalagok mellett éhbérért dolgozók” képzését tűzte célul szerintük.

Kudarcot vallott a közfoglalkoztatás is, az nem ösztönzi munkakeresésre az embereket, de szegénységbe is zárja őket – fogalmazott Gál József. (Hogy itt mi lenne a teendő, azt nem találtuk az MTI tudósításában.)

A politikus emlékeztetett: Orbán Viktor miniszterelnök a múlt héten maga is elismerte, hogy megbukott az a politika, amely az alacsony bérekre alapozta az ország versenyképességét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik