Szabadszállás, 2013. január 28.
Tojótyúkok Vadászi Zoltánné balázspusztai, 16 ezer állat elhelyezésére alkalmas tójótelepén, a Bács-Kiskun megyei Szabadszálláson 2013. január 28-án.
MTI Fotó: Ujvári Sándor
Gazdaság

Nagy csapás érheti a magyar baromfiágazatot

24.hu
24.hu

2016. 11. 07. 06:52

Jelentős károkat okozhat a baromfiágazatnak a múlt héten bejelentett madárinfluenza, bár a szakemberek szerint járványtól nem kell tartani, az Európai Unión kívüli országokba irányuló export vélhetően alaposan megcsappan majd - írja a Magyar Idők hétfői számában.
Korábban a témában:

Miután Magyarország bejelentette az európai uniós állat-egészségügyi rendszeren keresztül a madárinfluenzát, a nagyobb magyar baromfi-felvásárlónak számító országok sorra mondják le a rendeléseket, s várhatóan az importtilalmat is többen elrendelik majd – mondta a lapnak Bárány László, a Magyar Broilerszövetség elnöke.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal november 3-án jelentette be, hogy egy Békés megyei pulykafarmon madárinfluenza vírust mutattak ki a vizsgálatok, elterjedésének megakadályozására kilencezer pulykát, a tótkomlósi gazdaság teljes állományát leölik az állategészségügyi szolgálat szakemberei. A teljes állomány értéke megközelítheti a húszmillió forintot.

A lap szerint ennél sokkal nagyobb kára származhat a teljes hazai baromfiágazatnak, a harmadik országbeli exportpiacok ideiglenes elvesztése hozzávetőlegesen hárommilliárd forintos veszteséget okoz a vágó-feldolgozó üzemeknek.

Bárány László szerint a legnagyobb baj, hogy a madárinfluenzával érintett telepen az állomány felszámolását és az újrafertőtlenítést követő hat hónapig az importtilalommal érintett országokba nem lehet magyar baromfit szállítani. Ráadásul már azokat a tételeket sem veszik át, amelyek a fertőzés bejelentését megelőző 21 napban indultak el Magyarországról.

Japánba, Dél-Koreába, Dél-Afrikába és Kanadába is folyamatos az magyar export, így a következő napokban több száz tonna baromfit irányítanak vissza a feldolgozókhoz, a Magyarországra szállítás díját pedig a hazai vállalkozások állják – írja a Magyar Idők.

Bár a szóban forgó áru élelmiszer-biztonsági és minőségi szempontból kifogástalan, az uniós kereskedők biztosan lenyomják majd az árakat, hiszen tudják, hogy Magyarország kényszerhelyzetbe került.

Így azt a baromfit, aminek a kilóját Japánban ezer forintért tudtuk volna eladni, örülhetünk, ha 800 forintért sikerül értékesíteni

– fogalmazott Bárány László.

A szakember hozzátette, az ágazati szereplők dolgoznak a károk felmérésén, a hét elején a Földművelésügyi Minisztériumban egyeztetnek arról, hogy milyen intézkedésekkel lehet csökkenteni a károkat. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.