Gazdaság

Durván kizsákmányolja a magyart a saját munkahelye

feketemunka (Array)
feketemunka (Array)

Ellenőrzést tartott a munkaügyi hatóság nyár közepén, hogy a magyar cégek mennyire tartják be a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokat. Az eredmény elkeserítő – írta a Pénzcentrum.hu az NGM és a Foglalkoztatás-felügyeleti Főosztályának jelentése alapján.

A legtöbb gond, ahogy a korábbi években is, most is a feketefoglalkoztatással volt, egészen elképesztő adat, de az ellenőrzött dolgozók negyedénél találkozott valamiféle trükkel a hatóság.

A legjellemzőbb csalás a bejelentés hiánya (az esetek 80 százaléka), amivel a különböző adók befizetése alól akarnak kibújni a munkáltatók.

Tipikus eset, hogy a cég havi 15 napnál többször foglalkoztatja a dolgozót, ám rendes munkaviszonyban történő bejelentés helyett inkább megpróbálja “elbliccelni” az alkalmi munka havi korlátját meghaladó munkanapok bejelentését. Hasonló eset, amikor valakit részmunkaidőre jelentenek be, de a gyakorlatban teljes állásban foglalkoztatják. A különbség annyi, hogy ez utóbbi eseteket nagyon nehéz bizonyítani, mert

a munkájukat féltő munkavállalók ritkán mernek a munkáltatójuk ellen nyilatkozni.

A hatóság szerint egyértelműen jellemző a foglalkoztatók részéről, hogy kockáztatnak a bejelentésnél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik