Gazdaság

Majdnem ötezer vállalkozás szerepel a NAV-os feketelistán – mind visszaeső

feketemunka (Array)
feketemunka (Array)

Az állami adóhatóság honlapján folyamatosan nyilvánosságra hozza azoknak az adózóknak a nevét, székhelyét, adószámát (adószámmal nem rendelkező természetes személy foglalkoztató nevét, lakcímét, adóazonosító jelét), akiknél (amelyeknél) jogerős és végrehajtható közigazgatási vagy bírósági határozat megállapította, hogy nem tettek eleget a munkaviszony létesítésével összefüggő bejelentési kötelezettségüknek.

Az adóhatóság a honlapján ezen adózók nevének (székhelyének, adószámának) feltüntetése mellett a jogsértést megállapító határozat keltét és végrehajthatóvá válásának napját is nyilvánosságra hozza. Ha pedig a NAV-os határozat bírósági felülvizsgálatára keresetet indítottak, akkor az adatokat a bíróság jogerős és végrehajtható határozata alapján teszik ki.

Az adóhatóság a honlapján közzétett adózók adatait – feltéve, hogy a közzététel alapjául szolgáló jogsértést az adózó ismételten nem követte el – a közzétételtől számított két év elteltével törli.

2015. január 1-jétől a közzétett adózók közül kizárólag az nem felel meg  a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének, akit a költségvetési támogatás igénylésének időpontját megelőző két éven belül

  • ismételten,
  • a korábbival azonos és
  • ugyanazon telephelyen elkövetett jogsértés miatt

sújtott bírsággal az adóhatóság, illetve a bíróság.

A 2016 augusztusi adatokkal frissített kétéves listán összesen 4763 cég és vállalkozás szerepel, negyedük az idei első nyolc hónapban került fel a feketelistára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik