Gazdaság

Jóval olcsóbb is lehetne a távhő Budapesten

A legnagyobb előállító vezérigazgatója szerint túl magas vezetékdíjat kell fizetniük, a földgáz olcsó beszerzése viszont nem érvényesül az árakban.

A mostaninál érezhetően alacsonyabbak is lehetnének a budapesti távhődíjak – erről beszélt a Világgazdaságnak a legnagyobb előállító, a Budapesti Erőmű Zrt. elnök-vezérigazgatója. Vinkovits András szerint érvényesülhetne az árakban, hogy olcsóbban jutnak a hőtermelés alapját jelentő földgázhoz, másrészt úgy véli, a vállalat által fizetett gázvezeték-használati díj jóval magasabb az indokoltnál.

A vezérigazgató azt mondta, számításaik szerint már a 2000-es évek elején rég megtérültek azok a nagynyomású célvezetékek, amelyeken keresztül az energiahordozót kapják a Főgáztól. A csövek működtetésének valós költsége évi 100-200 millió forint lehet, nekik mégis 2,2-2,3 milliárdot kell fizetni a használatukért.

Ugyanakkor az év végén lejár a Budapesti Erőmű Zrt. hosszú távú szerződése, ami alapján az előállított áram mintegy felét megvásárolja az állami MVM Zrt. Az erőmű üzemeltetése csak akkor gazdaságos, ha hőt és áramot egyaránt termelnek, de az év eleje óta zajló tárgyalások mostanáig nem hoztak megállapodást. Enélkül viszont az is kérdéses, hogy a mostani távhőárakat ki tudják-e gazdálkodni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik