Gazdaság

Túl messze van a német autógyáraknak Románia

Romaniai-ut(210x140).jpg (Array)
Romaniai-ut(210x140).jpg (Array)

Románia világviszonylatban azok között az országok között van, amelyekben a legalacsonyabb nyereségadót kell fizetni – derül ki az UHY nemzetközi könyvviteli és adótanácsadó cégcsoport tanulmányából, amit a maszol.ro ismertetett a Napi.hu tudósításában. Európában átlagosan 25,3 százalékkal adóztatják a vállalatok nyereségét, míg a globális átlag 27 százalék.

A kedvező adószint ellenére több kudarc is érte a román gazdaságot az elmúlt években. Jelentős befektetők más helyszínt választottak az országgal szemben. A Mercedes-Benz gyára például Kecskeméten épült fel, és a Daimler másik új üzemét, amelyhez a kormány is nagy reményeket fűzött, nem Szászsebesre, hanem Lengyelországba telepítik.

Ezt kizárólag logisztikai, infrastrukturális okokkal indokolják: az 500 millió eurós beruházással létrehozandó üzemben készülő motoroknak ugyanis 17 óra leforgása alatt Brémába kell érniük, ami kizárta a romániai helyszínt. Ezt a hátrányt nem tudta kompenzálni, hogy Romániában három százalékponttal kisebb a profitadó, mint Lengyelországban, ahol a vállalati nyereség 19 százalék kell befizetni az államkasszába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik