román bevásárlóközpont (Array)
Gazdaság

Nem lesz vasárnapi boltzár Romániában

24.hu
24.hu

2016. 04. 19. 16:52

A szomszédban nem támogatták igazán a pártok a vasárnapi boltbecsukást, ellenben köteleznék az áruházakat, hogy hazai áruval töltsék fel a polcokat.
Korábban a témában:

Elvetette a nagyáruházak vasárnapi zárvatartásáról szóló kezdeményezést a román képviselőház szakbizottsága, ellenben több hazai friss élelmiszer forgalmazására kötelezné a kereskedelmi láncokat – közölte kedden Nini Sapunaru, a mezőgazdasági bizottság elnöke. A sajtó által szupermarket-törvénynek nevezett tervezet a 2009 óta érvényes élelmiszer-forgalmazási törvényt módosítaná.

Az eredeti kezdeményezés a településeken kívülre, azok határától legalább öt kilométeres távolságra száműzte volna a 800 négyzetméternyi eladóteret meghaladó, élelmiszert (is) forgalmazó áruházakat, ugyanakkor nyitvatartásukat munkanapokon 8-22, szombaton pedig 8-14 óra közé korlátozta volna, előírva azt is, hogy vasárnap nem nyithatnak ki. Ezeket a bizottság törölte a tervezetből, helyettük más rendelkezéseket javasolt a hazai termelők és kiskereskedők piaci érvényesülésének segítésére.

A tervezet – az uniós korlátozások miatt – nem azt írja elő, hogy a szupermarketeknek a román termékeket kell előnyben részesíteniük, hanem azt szabja meg, hogy a friss élelmiszerek legalább 51 százalékát rövid beszerzési láncon keresztül kell az áruházak polcaira juttatni. A húsárun fel kell majd tüntetni a származási országot, a feldolgozott hústermékeken pedig a Romániából származó nyersanyag arányát.

A jogszabály a kormányra bízná, hogy a végrehajtási rendeletben termékcsoportonként megszabja, mi tekinthető rövid beszerzési láncnak és azt is lehetővé teszi, hogy a téli időszakban, amikor a román termelők nem tudnak megfelelő mennyiségű friss zöldséget és gyümölcsöt szállítani, átmenetileg felfüggessze egyes cikkelyek hatályát.

A szupermarket-törvényt az évi kétmillió eurót meghaladó forgalmú kereskedőkre alkalmaznák. A román mezőgazdasági miniszter által is támogatott törvénytervezetet valamennyi parlamenti frakció képviselői megszavazták a szakbizottságban, és várhatóan néhány napon belül a bukaresti képviselőház plénuma is elfogadja. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.