Gazdaság

Ötmilliárdot ad a kormány a Richternek

24.hu
24.hu

2016. 03. 10. 18:51

Tavaly rekordot döntött a gyógyszerkivitel, ami indokolttá teszi a kapacitásbővítést.

Ötmilliárd forinttal támogatja a kormány a Richter gyógyszergyár 15 milliárdos kapacitásbővítő beruházását – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Elmondta: a debreceni kapacitásbővítés révén 125 új munkahely jön létre, magasan kvalifikált speciális munkakörben.

Bogsch Erik, a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója közölte: a debreceni üzem fejlesztése idén kezdődik és 2018-ban fejeződik be.

Szijjártó szerint a magyar gazdaság növekedése új fázist ért el azzal, hogy egyre több olyan magyar tulajdonosi hátterű közepes és nagyvállalat működik, amelyek képesek önálló fejlesztésekre, és részesévé tudnak válni az ezt támogató rendszernek. A külgazdaság-orientált külpolitikának az is eredménye, hogy a magyar vállalatok a külpiaci lehetőségek bővülésével itthoni gyártási kapacitásukat növelik – jelentette ki a miniszter.

A politikus arra is kitért, hogy tavaly rekordot döntött a magyar gyógyszerkivitel – 4,5 milliárd euró volt az export, amiből 1,2 milliárd kötődik a Richterhez. A gyógyszergyártó elsőszámú exportpiaca Oroszország. (MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.