Gazdaság

Nagy a baj a nyugdíjrendszerrel

Simonovits András közgazdász szerint nagy baj van a jelenlegi nyugdíjrendszerrel: 2013-ban eltörölte a kormány a nyugdíjplafont, mára pedig megjelent néhány, akár milliós járulékot kapó nyugdíjas. Ahogy telik az idő, úgy fog nőni a számuk, ami fenntarthatatlan állapotot és hiányt eredményez.

Korábban a járulékokat korlátozták, így nem alakulhattak ki 300 ezer forintnál magasabb nyugdíjak, akkor, ha valaki 62 éves korában nyugdíjba ment. Simonovits szerint mohóságból 2013-ban ezt a plafont elmozdították, ezért fokozatosan megjelentek a magasabb nyugdíjak, tavaly már kettő, millió forinton felüli járulékot kapó nyugdíjas jelent meg.

A jelenlegi helyzet társadalmi akadályokat vethet fel: a közgazdász véleménye szerint lesznek irigyek, akár jogosan, akár jogtalanul. A milliomos nyugdíjasok többet vesznek ki a nyugdíjrendszerből, mint fizettek be életük során. Eközben a társadalmi jólét, a jólét okozta életmód bizonyítottan hosszabb életet ad az embereknek, tehát a nyugdíj kifizetése hosszabban elhúzódik majd, mint egy alacsony nyugdíjjal rendelkezőnél.


A másik probléma a nyugdíjszakértő álláspontja szerint az egykulcsos adórendszerben rejlik. 2013 óta egykulcsos szja van Magyarországon, ami előbb 16 százalékosra lett megállapítva, majd 2016-tól 15 százalékra mérséklődött.

Mi a baj ezzel? Az szja csökkenésével nő a nettó keresetek aránya a bruttó keresethez képest, vagyis ugyanakkora bruttó keresetből kevesebb adót fizetnek az állampolgárok, így növekszik a nyugdíj a befizetett nyugdíjjárulékokhoz képest.

Ez felborítja a nyugdíjrendszer egyensúlyát, ami hosszú távon fenntarthatatlan lesz és 10 százalékos hiányt is okozhat a nyugdíjrendszerben, véli Simonovits András. A közgazdász teljes, vágatlan véleményét a videóban nézheti meg.

Olvasói sztorik