Gazdaság

Újabb autóipari beruházásról beszélt Varga

Varga Mihály (Varga Mihály)
Varga Mihály (Varga Mihály)

A Koreai Köztársaság a harmadik legjelentősebb nem európai befektető Magyarországon, Varga Mihály szerint a koreai befektetők meghatározó szereplői maradnak a magyar gazdaságnak, Magyarország megbízható partnere a dél-koreai vállalatoknak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-nek eljuttatott közleménye szerint a nemzetgazdasági miniszter erről beszélt Szöulban csütörtökön, miután a Koreai-Magyar Gazdasági Vegyesbizottság csütörtöki ülését követően dél-koreai vállalatvezetőkkel találkozott.

A találkozók tapasztalatait összegezve Varga Mihály  megjegyezte: az először beruházni szándékozó cégek számára fontos szempont az is, hogy Magyarországon külföldi és multinacionális vállalatok sora működik sikeresen több évtizede, és a cégek újabb és újabb fejlesztésekkel bővítik gyártókapacitásukat.

Új autóipari beruházás jöhet

A közlemény szerint a nemzetgazdasági miniszter többek között a Samsung Electronics, valamint az autóalkatrészeket gyártó dél-koreai Woory Industries vezetőivel találkozott.
Varga Mihály a megbeszéléseken elmondta: 2010 óta a magyar kormány reformok sorát hajtotta végre azért, hogy erősítse az ország versenyképességét, és elősegítse még több külföldi működőtőke befektetését. Kiemelte: a Magyarország újraiparosítását célul kitűző kormányprogram, az Irinyi-terv fontos eleme a hazai feldolgozóipar bővítése.

Ebben kiemelt szerepet vállalhatnak a már itt megtelepedett koreai cégek – mint például a Samsung Electronics, a Hankook Tire, a Daewoo vagy az LG -, illetve a beruházást tervező vállalatok, például a Woory Industries, amely autóalkatrész-gyártó üzemet kíván telepíteni Magyarországra – jegyezte meg Varga Mihály a közlemény szerint.

A miniszter emlékeztetett arra, hogy a Samsung Electronics az első koreai befektető volt Magyarországon. A gyárat 1989-ben 50 millió dolláros beruházással hozták létre Jászfényszarun. A ma háromezer dolgozónak munkát adó gyártóegység Európa egyik legnagyobb és legmodernebb tévégyára, az elmúlt 25 évben összesen mintegy 62 millió televízió került le a gyártósorról. “A Samsung Electronics közel három évtizedes működése, folyamatos fejlesztése azt jelzi, hogy hazánk megbízható üzleti környezetet képes hosszú távon biztosítani a nemzetközi vállalatoknak is” – tette hozzá Varga Mihály.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik