Kátyúzás Szegeden (útjavítás, kátyúzás, újszeged, tarján, szegedi közútkezelő)
Gazdaság

Évi 1200 kilométer közút újulhat meg

24.hu
24.hu

2016. 01. 27. 21:19

Itt az új ötéves terv, végre a lerongyolódott közutakkal is foglalkozni fog a kormány.
Korábban a témában:

Február végéig 5 évre szóló útfelújítási programot állítanak össze – mondta Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1-en. Hozzátette, évente 1200 kilométert újítanak fel hazai költségvetésből.

Felidézte, hogy 2007-13. között többnyire az új utak építése volt a jellemző, ezért nagy jelentősége van annak, hogy a kormány a magyar közút számára biztosítható új modellt engedélyezett, amivel megállítják a vagyonvesztést és középtávon “utolérjük magunkat”.

Tasó elmondta, hogy az idei évtől 2020 végéig 400 milliárd forintot fordítanak az utak működtetésére, fenntartására, karbantartásra. A felújítás során megújulnak az útpályák, a munkálatok kiterjednek majd a vízelvezetésre, a burkolati jelek felfestésére, és szükség esetén a buszmegállókra is.

Az államtitkár elmondta, a magyar gazdaság olyan helyzetben van, hogy az ország hazai költségvetésből tud új utakat építeni, illetve felújítani, uniós forrásból pedig a már jóváhagyott programokat lehet megvalósítani. Az idén elkezdődnek az ütemezett útfelújítások, és emellé a következő 3,5-4 évben 400 kilométer új utat építenek – tette hozzá az MTI szerint.

Tasó bejelentése jókor jött, épp az ország legtrágyább minőségű közútjait keressük, hogy felhívjuk a kormány figyelmét, melyeket kéne helyrekalapálni.

Kommentek

Felmérték Rántotthúsország étkezési szokásait
Nem változtatott a Fed