Belföld

Aszfaltréteget csak nyomokban tartalmaz – gyilkos utak Magyarországon, 1. rész

Megnyílt a panaszcsap az országban, miközben a legrosszabb útszakaszt keressük. Nézze meg az első körben szereplő utakat, amiknél még a rómaiak is minőségibb burkolatot építettek!

Január 19-én hirdettük meg nemes versengésünket, aminek célja, hogy ha már elkezdi a kormány helyrepofozni a szörnyű állapotú utakat, segítsünk pár ajánlással, merre kéne elindulni. Szóltunk hát olvasóinknak, akik rengeteg ötletet küldtek be olyan útszakaszokról, amik annyira rossz állapotúak, hogy törik a tengely, szakad az abroncs, hullik a festék, reped a szélvédő, ha erre jár valaki.

Sok e-mailt kaptunk csak egy-egy útszakasszal, de akadt olyan is, aki mélységében indokolt, neadjisten képet vagy Google Maps linket is csatolt. Az alapvető nagy megállapítás az volt, hogy a Dunától keletre eső megyék eléggé felülreprezentáltak szar utak tekintetében. A válaszokat időrendbeli beérkezésük és megyék szerint is rangsoroljuk, most az első részt olvashatja. Kattintson a linkekre, és nézegesse meg, hova nem vinné az öreg Opelt, mert szétesne, majd szavazzon, mert az első három útról megtudakoljuk majd, felújítják-e valaha!

Bács-Kiskun megye

Az 51-es főút Kalocsa-Hercegszántó (országhatár) közti szakasza – írta szűkszavúan egy olvasónk.

Békés megye

A Békés és Murony közötti utat is nevezte olvasónk. Amennyi a Street View-n látszik ebből, az nem szívderítő, bár legalább a gödrök be vannak kátyúzva.

Valaki szűkszavúan csak annyit küldött be: Okány-Újiráz. Két apró falu, alig hallott róluk valaki, pedig az azokat összekötő út biztosan a pokolba vezet. Ennél gyanús is a dobogós hely, nézze csak meg!

Egy levélíró a Magyarbánhegyes és Kétegyháza közötti utat ajánlotta, amin szerinte “van egy álomszakasz, amin macskaköves/makadám utat lehet találni”, ami egy országos kuriózum szerinte.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Sorsod Borsod, szokták a DVTK drukkerei mondani, a következő út is sokat elmond erről. Olvasónk szerint a Ragály és Imola közötti út azért problémás, mert Aggteleken nemsokára átadnak egy mentőállomást, így többek között ezt a szörnyű hajtűkanyart kell majd bevenniük a mentősöknek.

Szintén Aggtelek környékéről jelentették nekünk a “borsodi csodát”, a Felsőkelecsény és Rudabánya közötti “útnak nehezen nevezhető valamit“. Olvasónk megfogalmazása szerint

autóval gyakorlatilag járhatatlan, aszfaltréteget már csak nyomokban tartalmaz. Itt – ott közlekedésre még terepjáróval, lánctalpas és légpárnás járművekkel még talán használható.

A következő borsodi úttal a dobogóban reménykedett olvasónk. “Valódi ‘autó-gyilkos’ út” – írta a Baskó felé vezető útról.

Akad hely, amin még a Sátán is kiakad, pl. ha elhagyja Sátát Ózd irányába. Az e-mal küldője szerint kátyúk és foltok tarkítják az utat, néhol akár 10 centi magas is van a keresztirányú burkolati gyűrődés és a szerpentineknél nincs szalagkorlát.

Csongrád megye

E megyéből elsőnek a Csépa és Csongrád közötti utat kaptuk meg, ami a Street View szerint ugyanakkor járható, még ha nem a legjobb is. Legalább nem úgy néz ki, mint egy random miszlikbe lőtt Donyeck környéki út.

Hajdú-Bihar megye

Az eddigi legmagasabb rendű főutat is megjelölték, a 4-es Debrecen és Hajdúhadház közötti szakaszáról van szó. A beküldő szerint “botrányos, ezért az útért útdíjat szedni!” Ez persze annyiban fedi a valóságot, hogy a teherautóknak kell fizetni, de az autósok számára nem díjköteles e szakasz.

Ez az út az autópályát is metszi, mégis katasztrofálisan fest. A Bamazújvárost és Hajdúnánást összekötő mellékúton “a hepe-hupa az már jó minőségnek számít”, helyenként aszfalt sincs, néha földútszerű az élmény. Olvasónk tanúja volt egy keserédes sztorinak is: “Saját szememmel láttam, mikor egy ilyen ‘átjáró’ előtt Quattro Audi-s sofőr is megállt egy pillanatra.”

Heves megye

Adács, Kossuth Lajos utcáját nevezte valaki, ami a falut a Gyöngyössel összekötő út része. Olvasónk ezt írta: “A vasúttól kezdve végig járhatatlan! És nem túlzok! Járhatatlan! Ez a település FŐÚT-ja.”

Egyik olvasónk hatalmas tirádában emlékeztette a döntéshozókat arról, hogy a Mátrában található hegyi utak szörnyű állapotban vannak. Nevezte a 24-es főút Parád és Recsk közötti szakaszát, valamint a Pásztóról induló és Galyatetőn áthaladó mátrai gerincutat. Évek óta csak toldozás zajlik itt a felháborodott beküldő szerint, aki azt írja, az útviszonyokat többször jelentették “az illetékes elvtársaknak”, de nem történt semmi, csak a felelősség áthárítása. Pedig Orbán Viktor nemrég járt Galyatetőn. De azért van remény:

Az utak minőségéért felelősek növesztik a hátsójukat az íróasztalnál – tisztelet a kivételnek, akik legalább a rozsdatemetőbe való útkorlátokat részben már lecseréltették.

A Tarnabod és Kál közötti út is megér egy misét, az üzenetet küldő olvasónk szerint az ország legrosszabb útja ez. Szerinte 5 kilométer/órás sebességnél nem lehet gyorsabban haladni itt. Indok is van: “Szerintem az országban ez a legrosszabb út, mivel egy négyzetméterre eső kátyúk száma a teljes útszakaszon itt a legtöbb.”

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A Tiszabura és Tiszaroff közti szakaszt is figyelmünkbe ajánlották, hozzátéve, hogy a tiszántúli utak zöme ilyen állapotban van 20-25 éve. Az bizony nem jó hír.

Martfű és Kengyel között se jók az állapotok, olvasónk annyi kommentet írt, hogy “csak oda kell nézni”. Nagy igazság.

Jó sok szöveget írt olvasónk a Jászkisér és Tiszasüly közötti út jellemzéséhez, amin a Szolnok Volán egyik járata is közlekedik Budapest felé. A levélíró szerint minden pénzt a párhuzamosan futó gátra költöttek az út helyett (ami nem lenne feltétlen rossz), és “a buszvezető hajmeresztő manőverekkel igyekszik a tengelytörést elkerülni.”

Nógrád megye

Nógrád rögtön egy olyan úttal képviselteti magát, ami miatt nem lennénk egy féltengely helyében. Keszeg és Nézsa között ilyen rossz autózni. “Sokan járnak Vácra dolgozni és naponta szembesülnek az út rossz állapotával” – indokolt olvasónk.

Pest megye

Csodálatosan látszik a következő példán, hogy melyik megye miként sáfárkodik a forrásokkal. Az Abony-Újszász út két megyét érint: Jász-Nagykun-Szolnokban látszik, hogy az ottani szakasz tükörsima, felújított, míg Pest megyében szörnyű a helyzet. Levélírónk így emlékezett vissza első találkozására ezen úttal:

Először nem hittem a szememnek, hogy ilyen út létezik. Sávok nincsenek, mindenki ott megy, ahol tud a kátyúk, mit kátyúk, gödrök, szakadékok miatt. Akkor van szívás, ha jönnek szembe, mert akkor kénytelenek vagyunk sávot tartani. Így mondtunk búcsút mi is a ködlámpáinknak.

Vasad Monor mellett található, és a főutcája szörnyeteg. Ugyan régi a Google képe, de az eltelt évek sem javítottak a helyzeten. Ahogy megtudtuk, Csévharaszt és Nyáregyháza felé is “látni még csodákat”.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Újabb főút következik, ezúttal a 49-es, ami a román határhoz visz. Az Ököritófülpös és Győrtelek közötti szakaszról írt olvasónk, aki nem járt túl jól ezzel.

2015.12.16-án balesetet szenvedtem, melynek során eltört a csigolyám és agyrázkódásom lett. Azon az útszakaszon az elmúlt években meghalt egy házaspár is. A betartott sebeséggel közlekedtem, csak rossz volt a körülmény és megcsúsztam a jégen, ami belefagyott egy kátyúba.

A megyében maradva mindjárt itt a Nyírbátor-Nyírgyulaj-Ófehértó közötti útszakasz, ami levélírónk szerint az autópályára vezet fel. “Ezért főútvonalnak nyilvánították, viszont a minősége a legalacsonyabb rendűnek felel meg. Óriási forgalma lett az autópálya miatt, ezért igen veszélyes” – írja olvasónk, bár az M3-as e szakaszának önmagában sincs óriási forgalma.

Félig Szabolcs, félig Hajdú-Bihar a 471-es főút, amit indok nélkül küldött be valaki, méghozzá ezért.


Melyik a legrosszabb út a listáról?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik