volanbusz(960x640).jpg (Array)
Gazdaság

Flottafrissítés a Volánnál: trükkös tender, új buszok helyett feltuningolt régiek?

24.hu
24.hu

hírgyáros. 2016. 01. 20. 07:10

Miközben a hazai buszgyártó cégek gond nélkül elő tudnának állítani évi akár 5-600 buszt is, az áprilisban kiírandó Volán-tender olyan feltételeket támaszt majd, amelyeknek úgy is meg lehet felelni, ha használt járműveket hoznak be az alvállalkozók – tudta meg a Magyar Nemzet.

Információik szerint bár a közúti személyszállítási iparág jövő évtől esedékes liberalizációja és az emiatt időszerű Volán-flottafrissítés során az állam helyzetbe hozhatná a nemzeti buszgyártást,  a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnál (NFM) olyan pályázati kiíráson dolgoznak, amivel legfeljebb a használt külföldi buszokat beszállító importőrök járnak jól.

Olcsó, de hosszútávon ártalmas?

Az NFM múlt heti tájékoztatása szerint tavasszal írják ki a rég várt buszos pályázatokat, részeleteket azonban nem árultak el. A napilap úgy tudja, hogy a tender várhatóan április 2-án, két nappal az unió által szabott határidő előtt jelenik meg: olyan cégek indulhatnak rajta, amelyeknek az uniós előírásoknak megfelelő járművei átlagosan nem régebbiek tíz évnél. Tehát a buszállományt nem új járművekkel frissítenék, hanem szerződéses alvállalkozókkal végezzék el a munkát a megfelelő korú és műszaki állapotú buszállományukkal.

A lap szerint úgy fest, higy kizárólag azért írják ki a tendert, mert az uniós szabályok szerint már nem hosszabbíthatók meg a közszolgáltatási szerződések, amelyeket a Volán-társaságok jogutódjaként létrejött közlekedési központokkal kötöttek.

Vincze-Pap Sándor, a Magyar Buszgyártók Egyesületének (Mabusz) elnöke a lapnak elmondta: mindez arra utal, hogy – az eddigi gyakorlatnak megfelelően – nem lesz központi buszbeszerzés, hanem a cégek használt, 6-8 éves buszokat szereznek majd be külföldről, így tartható a flotta tíz év körüli átlagos kora. Vincze-Pap szerint ez a költségvetés jelenlegi állapotát veszi alapul, a nemzetgazdaság hosszútávú érdekeit nem veszi figyelembe.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.