Van a szerzői és van az előadóművészeti jogdíj. Az előbbi a dalok szerzőit, illetve szövegíróit, az utóbbi a zeneszámok előadóit illeti meg. Nem kizárt, hogy egy-egy zenész mindkettőbe beletartozik – ez adja a szakma bevételének 28 százalékát. A legnagyobb bevételi forrása a zenésznek még mindig a koncertek után kapott fellépti díj, művésznyelven a gázsi, ez 68 százalék körüli részt tesz ki a “fizetésből”. A fennmaradó 7-8 százalék az egyéb bevételek, online eladások, “merchandise” cuccok, vagyis a zenekarhoz kapcsolódó portékák jelentik.
A nagy kereskedelmi televíziók tehetségkutatói nem mindig hozzák meg a kívánt ismertséget, aki “alulról jön” nekik könnyebb, akik egyből bekerülnek a körforgásba, nekik már nehezebb pótolni az előéletet – de a lényeg a kreativitásban rejlik.
Az első ábrán láthatjuk hogy Magyarországon főleg koncertezésből élnek a zenészek, a lemezkiadás egyre ritkább, ez csupán 2 százalékot tesz ki, a jogdíjak pedig 30 százalék körüli részt az összbevételből. A briteknél még mindig menő hanglemezt kiadni, náluk ez egy zenész bevételének a 32 százaléka, viszont itt a jogdíjakból csekély összeget mérnek.
A második ábra mutatja, hogy az összes figyelembe vett jövedelem alapján 8442 magyar zenész szerzett jövedelmet a szórakoztató könnyűzenéből az elmúlt 12 hónapban, közülük azonban csupán 2340-en tudnának kizárólag a zenélésből megélni, a többiek zenélésből származó részjövedelme a minimálbér ötödét sem érte el. Ők 6102-en együtt 1242 fő minimálbérének megfelelő kiegészítő jövedelemhez jutottak.
Nem mindig a profi zenész viszi előbbre, fontos a jó szervezőkészség vagy egy lelkes menedzser, aki folyamatosan fellépések után kajtat. A zene csak egy része ennek, ami ha nem eladható, marad a négy fal közt a próbateremben, magunknak, lelkesedésből.
