Gazdaság

70 millióba kerültek a főváros karácsonyi fényei

Advent első vasárnapjára szinte minden településen felkapcsolták a karácsonyi hangulatvilágítást, van, ahol csak néhány tízezer forintot, máshol milliókat költenek az önkormányzatok ünnepi hangulatra, a fővárosban pedig idén közel 70 millió forintos a költségvetés – írja a vg.hu. Budapesten szombaton kapcsolták fel az ünnepi fényeket, az Andrássy úti fákra több mint 17 kilométer fényfüzér került, a hét fővárosi helyszínen a karácsonyi hangulatot csaknem 500 ezer fénypont biztosítja. A világítás áramdíja a teljes időszak alatt, november 28. és január 6. között, kevesebb mint nettó egymillió forint lesz.

Debrecenben vasárnap kapcsolták fel az ünnepi világítást, ennek költségeit az önkormányzat viseli, a városban működő vállalkozások közül pedig többen is gépekkel, eszközökkel s munkatársakkal segítették a díszelemek felszerelését.

Sopronban már pénteken felkapcsolták a fényeket, éves szinten a díszvilágítás bruttó 10 millió forint kiadást jelent a városnak. Nyíregyházán sem tudták megmondani a portálnak, hogy mennyit is költenek az ünnepi hangulat megteremtésére, mivel a városüzemeltető cég és az önkormányzat közösen állja a költségeket, a díszítőelemeket pedig az évek során folyamatosan vásárolták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik