Varga-Mihaly(70b762bf-4199-4f23-954e-44408de472dc)(430x286).jpg (Array)
Gazdaság

Varga Mihály szerint eredményesek a foglalkoztatást segítő kormányzati intézkedések

24.hu
24.hu

2015. 11. 27. 13:29

Korábban a témában:

Eredményes volt a kormánynak az a törekvése, hogy minél több ember találjon munkalehetőséget – jelentette ki Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerések pénteki átadó ünnepségén Budapesten.

Varga igen optimista

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adataira reagálva a miniszter felhívta a figyelmet: az elmúlt egy évben 115 ezerrel több embernek lett munkája Magyarországon, már 4 millió 266 ezren dolgoznak.

A tárcavezető hangsúlyozta, bízik benne, hogy a világgazdasági környezet kissé kedvezőtlen változása ellenére továbbra is fenn tudják tartani azokat az intézkedéseket, amelyek elősegítették a foglalkoztatás bővülését.

Varga Mihály ezek között említette a munkahelyvédelmi akció folytatását. Felidézte, a legutóbbi intézkedéssel kibővítették ezt a csomagot, már a mezőgazdasági célú foglalkoztatás fenntartására is támogatást, járulékkedvezményt kaphatnak a munkáltatók.

Az LMP egészen másképp értelmezi az adatokat

A zöldpárt szerint a KSH legújabb adatai ijesztő képet festenek a közmunka csapdájában vergődő országról. Ők azt emelték ki a KSH adataiból, hogy 2015. augusztus-októberben az elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma mindössze 3 millió 920 ezer fő volt, közmunkában 232 ezren, külföldön 114 ezren dolgoztak. S hogy miközben több tízezres munkaerőhiány van az országban, és egyre több lesz a hiányszakma a növekvő elvándorlás miatt, valamint hogy a közmunkásokkal együtt 522 ezer fő a munkanélküliek száma.

Idén télen pedig, amikor a legnagyobb szükség lenne rá, nem indít a kormány felnőttképzési programokat a közmunkások számára, és továbbra is elzárja őket az álláskeresők számára elérhető lehetőségektől – jegyezte meg az LMP közleményében.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.