Gazdaság

Levették a kétharmadot a földvagyonról

szantofold(210x140).jpg (szántóföld, aratás)
szantofold(210x140).jpg (szántóföld, aratás)

Egyszerű többséggel is elfogadhatja az Országgyűlés az állami földvagyonról szóló törvény módosítását. A zárószavazást korábban a kétharmados részek támogatásának hiányában halasztották el.

A törvényalkotási bizottság csütörtökön – az ellenzék éles kritikája mellett – elfogadta a földművelésügyi tárca módosító javaslatát, amely a sarkalatos passzusok nélkül teremi meg az előterjesztés egységét.

Az ellenzéki képviselők, köztük Hiszékeny Dezső (MSZP), Szilágyi György (Jobbik) és Schiffer András (LMP) nehezményezte, hogy a jogszabályból kikerülnek a többi közt azok a bekezdések, amelyek a honvédségi területek vagyonkezelésének átadnák a Nemzeti Földalapkezelő Szervezethez, mondván, ezzel nem érvényesül az előterjesztés eredeti célja, vagyis az egységes vagyonkezelés.

Bohóckodás

Schiffer András “bohóckodásnak” nevezte, hogy a tárca egyeztetésre hívta az ellenzékieket, de javaslataikat egyáltalán nem vette figyelembe. Szerinte a változtatás célja “pusztán a lopás”, hogy a nemzeti parki területeket kioszthassák a “haveroknak”. Hangsúlyozta: pártja akár a kétharmados változtatásokat is támogathatónak tartotta volna, ha a kormányoldal segítene például abban, hogy az önkormányzatok szociális földekhez jussanak.

Simon Attila, a földművelésügyi tárca államtitkára úgy felelt: bár az egységes vagyongazdálkodás feltételeit egyszerre akarták megteremteni, most az első lépésére kerül sor, ezzel párhuzamosan pedig folytatódhatnak az egyeztetések.

Leszögezte azt is: nem kerülnek hátrányba a természetvédelmi szempontok a változtatás által, a nemzeti parkok pedig megkapják azokat a haszonbérleti díjakat, amelyeket eddig is beszedtek a szerződéseik alapján.

Pontosítások a vasárnapi zárva tartásnál

A testület – pontosítva a vállalkozásfejlesztési bizottság módosító javaslatait – kisebb változtatásokat fogadott el a kiskereskedelmi vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvényen is. A jövőben az elárusító automaták is üzemelhetnek a hét utolsó napján, azok az üzletek pedig, amelyek eddig reggel hattól tarthattak nyitva – akár hétköznap, akár vasárnap vagy ünnepnapon – már fél ötkor kinyithatnak.

A testület előtt Glattfelder Béla, a nemzetgazdasági tárca államtitkára arról számolt be, hogy a vasárnapi zárva tartás bevezetése óta, az adóhivatal online kasszák által nyert információi alapján 7 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi forgalom.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik