Gazdaság

Hihetetlen növekedés az online kereskedelemben

laptop(210x140).jpg (laptop)
laptop(210x140).jpg (laptop)

Tavaly 13 százalékkal tudták növelni bevételeiket. Sokkal jobban, mint az offline üzletek. A piac optimista, de a gazdaság helyzetét negatívan látják az e-kereskedők.

Az online kiskereskedelem hat legnagyobb szektora 2014-ben több mint 150 milliárd forintos forgalmat ért el, ezzel mintegy 6 százalékos súlyt szerezve a teljes kiskereskedelmi forgalmon belül – derül ki a GKI Digital és az Árukereső.hu közös, Online Kiskereskedelmi Index kutatássorozatának idei első felméréséből.

Nőtt az online értékesítés szerepe

2014 folyamán a 6 szektor, együttesen több mint 150 milliárd forint forgalmat ért el, melyből az első félév eredménye 60 milliárd körül alakult, míg a második félév átlépte a 90 milliárdos küszöböt.

Az OKI szektorok által elért forgalom a teljes hazai online kiskereskedelem közel kétharmadát fedi le. A vizsgált szektorok közül továbbra is kiemelkedő a műszaki cikkek forgalmazásával foglalkozó kereskedők helyzete, a 6 szektor által elért bevétel 27 százaléka ebben a szegmensben keletkezett.

A legdinamikusabban fejlődő szektor a szépség-egészség volt 2014-ben, mely 17 milliárd forintos forgalmat generált internetes értékesítésből. Ezzel éves szinten a szektor 21 százalékos bővülést ért el, míg a teljes kiskereskedelemben 14 százalékkal nőtt a forgalma.

Az online kiskereskedelem szerepének folyamatos növekedését jelzi, hogy a hat legnagyobb szektor teljes kiskereskedelmi forgalmából az internetes értékesítés már több mint 6 százalékos részesedést ér el.

Ráadásul, míg a teljes kiskereskedelem vonatkozásában a vizsgált szektorok csupán 8 százalékos éves növekedést produkáltak, addig az online csatornákon ez az arány 13% feletti.

Az egyes termékkörök között jelentős eltérés figyelhető meg az online értékesítés súlyának vizsgálatakor: miközben az otthon-kert, a ruházatsport-divat, valamint szépség-egészség szektorokban 5 százalék alatt maradt az internetes értékesítés súlya, addig a számítástechnikai eszközök esetében már eléri a 32 százalékot.

Az utolsó negyedév továbbra is meghatározó

A hat szektor forgalmának 37 százaléka köthető az év utolsó negyedévéhez, – azaz az ünnepi időszakhoz – azonban ez az arány a szektorokat egyesével vizsgálva erősen ingadozik, attól függően, hogy az egyes termékkategóriák esetében az év melyik szakasza jelenti a legforgalmasabb időszakot. A 2013-as évhez képest az ünnepi időszak szerepe tovább erősödött, amihez nagymértékben hozzájárulhatott a hazánkban tavaly első alkalommal megtartott fekete péntek is.

Az utolsó negyedév kiemelkedő szerepe nem csak az online világban érvényesül: a 6 vizsgált szektor teljes kiskereskedelmi forgalmát nézve, összességében 30 százalékos súlyt ért el 2014-ben az utolsó negyedév.

Az online forgalom megoszlását vizsgálva a ruházat-sport-divat, a játék és kultúra, valamint a szépség-egészség szektorok esetében jóval átlag feletti az utolsó negyedév súlya, miközben a teljes kiskereskedelem esetében a műszaki cikkek, a számítástechnikai eszközök, valamint a játék és kultúra szektorok érték el a legmagasabb utolsó negyedéves arányt.

Az online kereskedelem szereplői tavaly a vártnál gyengébb őszi szezon után nagyon erős év végi időszakról számoltak be, mely a szokásos karácsonyi időszakra jellemző erős költést jelent a lakossági oldalon. Ugyanakkor a 2014-es ünnepi időszak a kereskedők véleménye szerint, sokkal rövidebb periódusra koncentrálódott és később is kezdődött, mint egy évvel korábban.

2015 első negyedévét illetően, jellemzően továbbra is optimista álláspontok fogalmazódtak meg, ami alapvetően az online szektor kilátásaira vonatkozik, hiszen a magyar gazdaság helyzetét a kereskedők többsége továbbra is negatívan látja.

Összességében az online kereskedők – igazodva a kereskedelmi szereplők véleményéhez – a korábbi negyedévhez képest kismértékben rosszabbnak látták a piac helyzetét. Az online és offline szektor közti különbség azonban továbbra is megfigyelhető, előbbiek derűlátóbbak, illetve pozitívabbak a piac egészének megítélésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik