Gazdaság

Az államadósságkezelő új vezetője Rogán kötvényeit védi

A letelepedési kötvény biztonságos és alacsony kamatú finanszírozást jelent Magyarországnak - mondta bemutatkozó sajtóbeszélgetésén Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) új vezérigazgatója.

A korábbi századvéges elemző és a Napi Gazdaság című lap volt főszerkesztője azt is elmondta az Index híre szerint, hogy jelentősen csökken az állam devizaadóssága, és nem terveznek az idén külföldön kötvényeket kibocsátani, “de lehet, hogy mégis”. Az állam 2,3 milliárd eurónyi tartozása jár le, viszont csak 500 millió eurókötvényt ad ki, így a devizatartozás 1,8 milliárd euróval csökkenhet 2015-ben.

A letelepedési államkötvényről Barcza azt mondta, az biztonságos forrás a magyar államnak, ami népszerű is volt, jól fogyott, a kamata pedig nem magasabb, mint más termékeké. A sajtóban félreértik ezt a terméket, mondta az ÁKK vezérigazgatója, amikor azt írják, hogy az kevésbé éri meg az államnak: a kötvény névértéke és a diszkontár közötti különbséget (tehát aközött, ahogy a kötvényeket közvetítő cégek megveszik azokat az ÁKK-tól és aztán eladják az ügyfeleknek) az öt éves futamidővel el kell osztani, ha pedig így teszünk, akkor nincs nagy különbség eközött és más devizakötvények között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik