Gazdaság

Az állam is hatalmasat bukik a vasárnapon

Zarva(210x140)(1).jpg (zárva, csőd)
Zarva(210x140)(1).jpg (zárva, csőd)

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke szerint várhatóan 200-250 milliárd forint hiányzik majd a költségvetésből a boltok vasárnapi zárva tartása miatt, a foglalkoztatottak és az általános forgalmi adó kiesése következtében.

“Új adó jön”

Demján Sándor a VOSZ és a Liga Szakszervezetek által benyújtott, a vasárnapi zárva tartás elleni népszavazási kezdeményezés részleteiről tartott keddi, budapesti sajtótájékoztatón kifejtette, hogy a kereskedelmi értékesítés átlagosan ötször annyi hasznot hoz az államnak, mint az ipari termelés. Az ipar átlagosan 5 százalékos haszonnal dolgozik, a kereskedelemben a 27 százalékos áfa több ennél – jegyezte meg. Hozzátette: ha a költségvetésből bevétel esik ki, akkor azt pótolni kell, új adó jön, mint az útdíj vagy a napelemekre kivetett adó.     

Hangsúlyozta: a vasárnapi zárva tartásról érdemi egyeztetés hiányában, egy üzleti terv alapján szűk körben eldöntött intézkedés támadás a vállalkozók tulajdona ellen, ami morálisan is elfogadhatatlan. Megjegyezte: egy kormányzati technológia ellen szólalnak fel, amely során a versenytársakat adókkal, szabályzókkal tönkreteszik, majd olcsón felvásárolják, monopolhelyzet teremtve a piacon.     

“Nem lesz könnyű”

Gaskó István, a Liga szakszervezetek elnöke elmondta: a Liga a VOSZ-szal együtt adott be népszavazási kezdeményezést az üzletek vasárnapi zárva tartása ellen, amit a Nemzeti Választási Iroda kedden átvett. Szavai szerint „nem lesz könnyű dolog” a népszavazás, mivel 2012 óta több mint 50 százalékos részvételi arányt ír elő az alaptörvény. A parlamenti, önkormányzati, valamint az uniós választásokon sem követelik meg az 50 százalék plusz egy szavazatot előíró érvényességi küszöböt – emlékeztetett. Szerinte ezzel azt üzeni a hatalom, hogy nem kíváncsi az emberek véleményére.     

A Liga elnöke hangsúlyozta: a munkavállalókat senki nem kérdezte meg a zárva tartásról, tudomásuk szerint az érintett kiskereskedelmi cégeknél a munkavállalók több mint 80 százaléka ellenzi az intézkedést. Úgy vélekedett, az üzletek bezárása miatt 25-30 ezer munkahely fog megszűnni. Ehhez hozzáadódik, hogy az intézkedés a kapcsolódó kiszolgáló tevékenységekben – logisztika, beszállítás – további mintegy 15 ezer munkahely megszűnését jelentheti, elérve így az 50-55 ezres számot.     

Ritka pillanat

Gaskó István szerint ezúttal a munkaadói és munkavállalói  érdekek közösek. Közölte: a VOSZ és a Liga együttműködési megállapodást írt alá. A megegyezés szerint, ha sikerül a népszavazással elérni a vasárnapi nyitva tartást, akkor javasolni fogják a vasárnapi pótlék „jelentős mértékű” megemelését, valamint a vasárnapi munkában való önkéntes részvétel megteremtését olyan módon, hogy évi legfeljebb 12 alkalomra lehessen vasárnapi munkára kötelezni a munkavállalót, megengedve, hogy ettől kölcsönös megállapodással eltérjenek.

Javasolják továbbá a jelenlegi egy helyett havi két vasárnapi pihenőnap előírását is. Hozzátette: ha a törvényhozáson ez nem menne át, akkor ágazati jellegű megállapodásokat kötnének.     

Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára jelezte: alaptalan a vasárnapi zárva tartással kapcsolatban külföldi példákra hivatkozni. Nyugat-Európában egyedül Franciaországban, Németországban és Ausztriában van jelenleg szigorú vasárnapi zárva tartás, de mind Németország, mind Franciaország oldani kezdte az intézkedést, az előbbi országban tartományi hatáskörbe delegálták a kérdést. Bécsben valószínűleg hamarosan újból megnyitják a boltokat a történelmi belvárosban, mivel nagy igény van rá – tette hozzá. Lengyelországban, Írországban, Portugáliában, ahol domináns a katolikus vallás, nincsen ilyen rendelkezés – jegyezte meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik