Gazdaság

Internetadó: Varga beszélt a szolgáltatókkal

A kormány 20-25 milliárd forintos pluszbevétellel számol, és nyitott a javaslatokra. Előzetes egyeztetés nem volt.

Az internetadó bevezetésére vonatkozó javaslatról egyeztetett a nemzetgazdasági miniszter a távközlési szolgáltatókkal szerdán.Kövesi Gabriella, a Hírközlési Érdekegyeztető Tanács (HÉT) elnöke a találkozó után az MTI-nek elmondta, hogy Varga Mihály arról tájékoztatta őket: a kormány a távközlési adó internetszolgáltatásra történő kiterjesztésétől 20-25 milliárd forint bevételt vár. A miniszter közölte azt is, hogy a kormány nyitott a szolgáltatók javaslataira.

Kövesi Gabriella kifejtette, hogy nincs túl sok idő az észrevételek megfogalmazására, hiszen az adótörvényeket a jövő évi költségvetéssel együtt tárgyalja a parlament, várhatóan november elején. Hozzátette, hogy a szolgáltatók a javaslat visszavonásában lennének érdekeltek.

Elmondta azt is, hogy a javaslat benyújtása előtt semmilyen szakmai egyeztetés nem volt, így váratlanul érte a távközlési szolgáltatókat a szektort érintő új adóteher.

Példátlan a netadó

Azzal kapcsolatban, hogy a javaslatba az is bekerült, hogy a távközlési adó csökkenthető legyen a társasági adóval, Kövesi Gabriella úgy vélekedett, hogy a szolgáltatók többségének ez nem jelent kedvezményt, mert éppen a távközlési és közműadó-fizetési kötelezettségek miatt jellemzően nincs nyereségük, így nem fizetnek társasági adót.

A HÉT elnöke elmondta azt is, hogy az Európai Unióban Magyarországon kívül csak néhány országban van iparági különadó, de kifejezetten az internetszolgáltatást sújtó adóról nincs tudomása.

A parlamentnek kedden benyújtott adócsomag-javaslat szerint jövőre az internetszolgáltatásra is kiterjesztik a távközlési adót, amelyet eddig a hanghívások, SMS-ek és MMS-ek után fizettek a távközlési szolgáltatók. Az előterjesztés szerint az adó mértéke minden megkezdett gigabájt adatforgalom után 150 forint lesz

Ajánlott videó

Olvasói sztorik