Gazdaság

Ki a felelős a magyar válságért?

admin
admin

2009. 06. 15. 06:30

Jegybank vagy kormány, kormány vagy jegybank – kérdezné valószínűleg Stohl András, ha valamely kiszavazóshow keretében próbálná megtalálni a válság magyar felelőseit. Alapvetően ugyanis ez a két történet merült föl eddig (bár emellett akadtak olyan halk hangok, amelyek a magyarországi kereskedelemi bankok felelősségét is megpendítették).

Eme dilemma jelent meg plasztikusan, s nem túl elméletien Szanyi Tibor szocialista képviselő és Simor András jegybankelnök csetepatéjában. Amint az FN a szocialista képviselő fogalmazott: bilincsben kellene elvinni a bankárokat, különösen a jegybank környékéről, s erre


mindenről ugyanaz jut eszükbe



A válság okai és megoldási lehetőségei között számos olyan vélemény is elhangzik, amelyeket képviselőik a válság előtt is hangoztattak. A vállalkozások érdekvédői szerint a járulékokat kellene csökkenteni, a Levegő Munkacsoport a fuvarozókat adóztatná meg jobban, a radikálisan gondolkodó baloldaliak a kapitalizmust kárhoztatják.

Kóka János szerint pedig – mint azt tavaly a parlamentben A film honlapja

->

Számosan vélik úgy, hogy a „magyar válság” legfőbb oka a felelőtlen költségvetési politika már 2001-től vagy csak 2002-től – pártállástól függően.





Kétségkívül, a költségvetés bruttó adósságállománya nagyjából megduplázódott 2001 és 2007 között. Egyes közgazdászok azt emelik ki, hogy nem is az államadósság nagysága, hanem az eladósodás pályája az igazi gond, s ez bizonytalanítja el valójában a külföldi hitelezőket, akik vonakodnak finanszírozni Magyarországot.

A gondoskodó állam a bűnös?

Ennek a nézetnek egyik neves képviselője, maga Simor András (aki a szabadpiac lelkes híveként a minimálbért is eltörölné), a forint mélyrepülése idején hatásosan beszélt arról, hogy költségvetési többletet kellene elérni, ezzel válhatnánk hitelképesebbé (ami természetesen jóval keményebb megszorításokat eredményezett volna a jelenleg tervbe vetteknél).


Kiegészíthető tetsz

Kiegészíthető tetszés szerint.

Sok közgazdász fölemlegeti azt is, hogy „történelmi hiba” volt a világgazdaság pénzbősége, a konjunktúra idején eladósodni, míg jelenleg viszont nincs pénz anticiklikus politikára.

Baltával faragnának le

Ezen észrevételek gyakran összefonódnak azzal a szabadpiaci alapokon álló kritikával, hogy az állam túlzott szociális szerepvállalása a fő baj, illetve a túlzottan magas adók, amelyek „nem bátorítanak a munkára”, stb. E kritikusok azután a jóléti kiadásokat kétszeresen is lefaragnák: szerintük a kurtítás egyik részét a költségvetés egyensúlya, a másik részét a szükségesnek gondolt adócsökkentés indokolja.

E liberális helyzetértékelés markáns kifejtése megtalálható például a Fideszben nagy tekintélynek örvendő gazdaságpolitikusokhoz köthető A válság másik története

A „magyar válság” másik története viszont azt regéli, hogy az egésznek nincs sok köze az államadóssághoz, hiszen például Románia is (ahol hagyományosan nem jellemző a magas államadósság) az IMF segítségére szorult, s a „túlzottan magas adók” sem tartoznak ott a valódi okok közé. A magyarázat ebben a szcenárióban a jegybank által magasan tartott a kamatokról szól, ami miatt nem érte meg hitelt fölvenni, csak deviza alapon (a magas kamatkülönbség miatt), ami egyenes út volt a pénzügyi instabilitáshoz.

Andor László közgazdász (jelenleg az EBRD egyik igazgatója) arra is fölhívja a figyelmet, hogy felszínes magyarázat a 2001/2002-től induló eladósodásról beszélni, mert az már a 70-es években megkezdődött, ezért azután az utóbbi időben minden pénzügyi válság “megtalálta” Magyarországot – fejti ki a Pénzügyi Válság, gazdasági modellváltás. globális átrendeződés című tanulmányában.



Elsietett devizaliberalizáció

Andor megemlíti a „magyar válság” egyik okaként az elsietett devizaliberalizációt, ami megteremtette a devizaalapú hitelek elterjedésének lehetőségét (s persze a magas forintkamatokat, amelyek ösztönözték a devizaalapú eladósodást), ami rendszerszintű kockázatot idézett elő. A jelenség további következménye, hogy az MNB a kamatváltozásokkal kevéssé tudott érdemben hatni a reálgazdaságra, hiszen rendelkezésre állt az alternatív (devizaalapú) hitelforrás.


árfolyamközpontú monetáris politika



Az FN által kérdezett makroelemzők éppen ezért beszélnek főként csak a kamatdöntés várható árfolyamerősítő / gyengítő hatásáról.

A magas kamat a válság előtt vonzóvá tette a forintot a külföldi befektetők körében, a forint iránti kereslet erősebbé tette a forintot. Ennek örültek csak a befektetők igazán, mert az erősödő forint növelte a profitjukat, amikor azt visszaváltották – például – dollárba. Az erősebb forint az olcsóbbodó import révén pedig az infláció ellen hatott.

Az idill természetesen véget ért a válság beköszöntével. A pénzüket visszavonták azok, akik valami biztosabba – mondjuk aranyba, dollárba – akartak fektetni. De visszavonták azok is, akik ugyan nem ijedtek meg a bizonytalanságtól, de nem akartak a forint gyengülése miatt veszteségeket szenvedni – ezzel persze ők maguk is fokozták a gyengülést.

Ha az MNB-nek módjában állt volna a kamatváltozással a hitelezést, ezáltal a pénzmennyiséget (s így az inflációt) nagyobb mértékben befolyásolni, akkor minden bizonnyal másfajta kamatszintről beszélnénk ma.

A film honlapja

->

Andor kritikusan megjegyzi, hogy a pénzügyi stabilitás és a növekedés éveken át aránytalanul és indokolatlanul leértékelődött a hazai monetáris politika célrendszerében, egészen a nyílt válság kirobbanásáig.



Visszaszállt az áthárított kockázat

Lámfalussy Sándor a Pénzügyi válságok a fejlődő országokban című könyvében arra figyelmeztet, hogy a hitel/betét arány növekedése igen rossz jel, mert azt jelenti, hogy a hitelek külső forrásból finanszírozódnak. Ez mindenképp kockázat Lámfalussy szerint, hiszen deviza-árfolyamkockázat van: ha a bank hazai pénznemben nyújtja a hitelt, akkor a bank viseli a kockázatot, ha deviza alapon, akkor a hitelt fölvevő.

Magyarországon ez utóbbi verzió valósult meg széles körben, ami a bankoknak igen kényelmes helyzetet jelentett. Az olcsó forrásból fölvett hitelt viszonylag drágán továbbadták úgy, hogy a teljes árfolyamkockázatot a hiteles viselte. A magas kamatmarzs kiemelten nyereségessé tette a régió bankjait. A parti persze véget ért, a bankok igen óvatosan hiteleznek a térségben, hogy ne rontsák le a minősítésüket, ezzel is szépen növelve a régióban kibontakozó recessziót.

Kontraérvek

Kontraérv a „felelőtlen költségvetési politika, mint első számú felelős” történetével szemben viszonylag kevés hangzott el a közbeszédben, hiszen a szocialisták a 2006-os választások megnyerése után – vélhetően főként a költségvetés kétségbeejtő helyzete, s Gyurcsány szemeket fölnyitónak szánt őszödi beszéde után liberális reformokba kezdtek. A liberális kritikákat tehát végső soron nem is igyekeztek cáfolni.


gyurcsány és az autópályák



Akit sokan azonosítanak a felelőtlen költségvetési politikával – az önnönmaga buktatta miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc – közvetlenül a bukása után úgy válaszolt e kritikákra: „Magyarországon a szélrózsa minden irányába autópályák vezetnek (…) Nagy árat fizettünk ezért, komoly hiányt halmoztunk fel, de az elmúlt három évben ezt a hiányt is sikerült lefaragni.”

Az állam gazdasági szerepvállalása az EU15 átlagában 4,4 százalék, nálunk 2005-ben a GDP arányában 6,2 százalékos volt az Állami Számvevőszék szerint – ennek egyik oka az autópályák építése. Ami valóban sokba került, azonban aligha lehet az eladósodás tényét kizárólag ezzel magyarázni.

Gyurcsány nem szól a bejegyzésben a szociális transzferek (például nyugdíj) megemeléséről – talán mert nem kívánja magyarázni elődje, az általa megbuktatott Medgyessy bizonyítványát. Nem szól az áfa csökkentéséről sem, hiszen ezt sem a liberális közgazdászok, sem a fideszes politikusok nem szokták hibául felróni neki – bár ez a költségvetési hiányt jócskán növelte.

A film honlapja

->

Mindazonáltal azért találhatók lennének „a sok autópálya épült” érvnél erősebbek is. A 13. havi nyugdíj bevezetésével kapcsolatban például elmondható, hogy az ÁSZ elemzése szerint az egy ellátottra eső nyugdíjkiadás reálértéke 1998-ig több mint 30 százalékkal csökkent, és csak 2005-ben érte el, illetve haladta meg valamelyest az 1991. évi szintet. A bruttó, illetve a nettó keresetek alakulásával összevetve pedig megállapítható, hogy a 90-es évek alatt rendkívüli mértékben szétnyílt az olló a nyugdíjak rovására (a nyugdíjak nem növekedtek olyan mértékben vagy éppen bizonyos időszakokban erősebben estek vissza, mint a reálbérek).

A reálbérekhez viszonyítva ez a 20 százalékpontot is meghaladó lemaradás az időszak végén minden korábbi vélekedéssel ellentétben nemhogy mérséklődne, hanem 2002-től kezdve még tovább nyílt, 2004-ben 26,6 százalék. 2005-től szűkült valamelyest, 2007-ben a jelentős reálbércsökkenés következtében 18 százalékra mérséklődött a rés – amint azt korábban A jegybank mellett is szólnak érvek

Ami a jegybankot ért kritikákat illeti, a Figyelő és a Nemzetközi Bankárképző Központ által szervezett Első bankár konferencián Simor úgy

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.