Gazdaság

A bankok is rástartolnak a diákokra

admin
admin

2007. 09. 03. 03:00

A kereskedelmi bankok többsége ingyenes számlavezetéssel csábítja magához fiatal ügyfeleit. Általánosságban elmondható, hogy a bankok előnyösebb feltételeket kínálnak azoknak, akik hajlandók gyakran használni a világhálót ügyeik intézéséhez.

Magyarország legnagyobb lakossági bankja, az OTP kimondottam széles körű szolgáltatásokat nyújt az önálló keresettel nem feltétlenül rendelkező ügyfeleinek. A Junior program 7-14 éves (Start), 14-18 éves (Plusz) és 18-24 éves (Max) korcsoportban lévőknek kínál lehetőségeket. A legfiatalabb korosztálynak szánt kártya színes honlapján különböző játékokat is találunk, valamint szavazhatunk a hónap legszebb kártyájára is; a voksolók között ajándékokat sorsolnak ki.

A cég közlése szerint a Junior-klub elfogadóhelyein történő fizetés esetén kedvezményt is kapunk; a kereső szerint Budapesten például 138 ilyen hely létezik. A kártyával készpénzt lehet felvenni, és feltölteni a mobiltelefon egyenlegét. Mellesleg a most zajló akció keretében az új szerződést kötők között mobiltelefonokat sorsolnak ki.

Természetesen mindhárom korcsoport lekötheti pénzét a standard kondícióknak megfelelően. A Start-programosok 3 ezer forinttól, a pluszosok és maxosok pedig 15 ezer forinttól. Költekező kedvűek folyószámlahitelért is folyamodhatnak, de ennek feltétele a 18 éves kor. Bizonyos felsőoktatási intézményekben tanulók pedig laptopvásárlásra is vehetnek fel hitelt, amelyet 3 év alatt kell törleszteni. Pillanatnyilag három felsőoktatási intézmény diákjai igényelhetnek iskolájuk fotójával ellátott kártyát; ebben az esetben vásárláskor egy meghatározott rész folyik be az egyetemhez vagy főiskolához. A Junior-program ügyfelei a lejárat végén, 24 éves korban standard kondíciókkal vihetik tovább folyószámlájukat.

Mindenkire gondolnak

A CIB a Szia Szimba (6-14 éveseknek) és CIBEZZ (18-26 éveseknek) számlákkal próbálja magához édesgetni a gyerekeket, a diákokat. A bank meglehetősen felhasználóbarát módon viszonyul potenciális ügyfeleihez. A gyermekoroszlánról elnevezett számla lényege, hogy havonta legalább ezer forinttal kell növelni az egyenleget, ezért cserébe egy matrica jár. A kellő mennyiségű matrica különböző ajándékokra cserélhető be. A matricára hajtóknak fontos tudni, hogy havonta csak egy ilyet kaphatnak, függetlenül a befizetett összeg nagyságától.

A megtakarításra jelenleg 6 százalékos kamatláb van érvényben, ám ehhez nem kell a pénzt lekötni. A standard bankszámlák alacsony látraszóló kamatával elégedetlen spekuláns szülők visszatartása végett a Szimba csak napi tízezer forintnyi készpénzfelvételt enged. A gyermekek négyféle (többek között kölyökoroszlános) kártya közül válogathatnak, azonban fizetésre nem, csak ATM-ek megcsapolására használhatják. Díjat csak a második év után kell fizetni. A számlához a mobilbank kártyafigyelő program ugyancsak díjmentesen jár.

Ha a számlatulajdonos betölti a 18-at, akkor vagy kénytelen áttérni a kicsit idétlen nevű CIBEZZ-re, vagy kénytelen elkönyvelni, hogy nagykorúvá válását a kamatfizetés megszüntetésével ünnepli a bank. Kezdő limit nincs, a csomag ugyancsak havidíjmentes, és havonta két alkalommal vehetünk fel díjmentesen készpénzt bármely (!) belföldi bankautomatából. Az első évben kétféle, díjmentes bankkártyát lehet választani a számlához, de van egy olyan „CIB Internetkártya” is, amely weben keresztüli fizetéshez használható, és minden évben díjmentes. A számla másik kézzelfogható előnye, hogy az összes internetes belföldi átutalás, valamint csoportos beszedési megbízás teljesítése díjmentes. 26 éves kor után, és ha a hallgatói jogviszony is megszűnik, a kedvezményeknek is vége.

Ingyenesség

A K&H Bank Trambulin nevű számláját ajánlja a diákoknak, ahol az új ügyfelek pendrive-ot kapnak ajándékba, majd laptopokat sorsolnak ki közöttük. Azonban a kézzelfogható előnyök között találni ingyenes számlavezetést, SuperShop Maestro kártyát minden évben díjmentesen, havi kétszeri ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget a bank automatáiból és havidíjmentes e-banking, valamint mobiltelefonos tájékoztatást; de az sms-ért fizetni kell. A bank azt is felajánlja, hogy a diákévek után is a cégnél maradók költségek nélkül igényelhetnek üzleti feltételű lakáshitelt. A hangsúly az üzleti feltételűn van, pillanatnyilag ugyanis a piaci vagy üzleti feltételű, forintalapú lakáshitelek rendelkeznek a legrosszabb kondíciókkal.

Az MKB Bank Student csomagjával harcol a középiskolai, és nappali szakos egyetemi hallgatókért. A csomag ingyen kínál számlavezetést, Visa Electron bankkártyát, SMS-értesítést és állandó átutalásokat. Az igénylőnek 14-24 évesnek kell lennie, ám diákhitel felvétele esetén a bankot nem izgatják ezek a megkötések, sőt állampolgárságunk sem befolyásolja negatívan az elbírálást. Takarékos szelleműek már 5000 forinttól is leköthetnek betétet.

A Budapest Bank Universo számlacsomagjában a következő szolgáltatásokkal találkozhatunk: díjmentes számlanyitás és számlavezetés, ingyenes bankkártya, ingyenes internetbank, havidíjmentes mobilbank sms-szolgáltatás, és diákhitel-igénylés lehetősége. 14 és 27 év között bármilyen nappali tagozatos hallgató igénybe veheti. Betétlekötésről nem beszél a bank.

Az Ersténél Cseperedő néven 14 évnél fiatalabb gyermekünknek nyithatunk számlát, amelynek nincs számlavezetési díja. A bankfiókban maximum 10 ezer forint készpénz felvételére használhatjuk. A bank ugyanakkor „kiemelkedő kamatot” ígér, amely jelenleg 6,2 százalék, amennyiben havonta legalább 5 000 forinttal nő a megtakarítás összege. Havi ötezres befizetés alatt csak 2 százalékban reménykedhetünk.

—-A filléreskedők—-

Az Erste Szemeszter elektronikus díjcsomag már egyértelműen diákoknak szól, méghozzá a számítógépkedvelőknek. Havi díja 139 forint, és diákhitelt is igénybe lehet venni vele. A nem elektronikus diákszámla díja valamiért havi 20 forinttal több. Takarékoskodni vágyó diákoknak a Komfort számla való, ahol nincs számlavezetési díj, de 50 ezer forint a számlanyitáshoz szükséges minimum. Ez utóbbihoz nem igényelhető kártya. A számlákat a bank automatikusan átminősíti 26 éves korban.

Érdekes módon az Unicredit Bank egyáltalán nem kínál ingyenes folyószámlát a diákoknak, ám a havi 49 forintos számlavezetés ára valóban nem nevezhető eltúlzottnak. A konstrukció magában foglalja a következő ingyenes szolgáltatásokat: számlanyitás, korlátlan számú állandó átutalási megbízás, csoportos beszedési megbízások, korlátlan számú belföldi forintátutalás a bank SpectraNetnek nevezett hálózatán keresztül, telefonbank-szolgáltatás, sms-szolgáltatás a bankkártyához kapcsolódóan és készpénzfelvétel bármelyik belföldi ATM-nél havonta egyszer. 14 és 26 éves kor között igényelhetjük a számlát.

A Raiffeisen Bank Menza nevű csomagja az Unicredit ajánlatánál egy forinttal olcsóbban, azaz havi 48 forintért biztosítja a következő ingyenes szolgáltatásokat: csatlakozási lehetőség a Raiffeisen Direktnet internetes banki szolgáltatáshoz, amin keresztül díjmentes eseti és állandó átutalások indíthatók, csoportos beszedési megbízás, az OKOSkártya az első évben díjmentes, készpénzfelvételi lehetőség bármely belföldi automatából havonta egyszer, Mobil Banking Light szolgáltatás. 18 és 26 éves kor között lehet hozzájutni.

A Citibanknál gyermekeknek nincs külön konstrukció, ám 14 éves kortól már nyitható társkártya gyermekünknek; ehhez limitkövetés is igényelhető. Ellenben egyáltalán nem kínál kedvezményeket diákoknak a nagyobb lakossági bankok közül a Volksbank, legalábbis hivatalos honlapja szerint.

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.