Gazdaság

Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni?

Alaposan felpörgött a fővárosi és a vidéki egyetemi városok ingatlanpiaca is, miután július végén ismertté váltak a ponthatárok, és eldőlt, ki melyik felsőoktatási intézménybe jutott be. Új tendenciának tekinthető, hogy egyre több fiatal dönt az ingatlanvásárlás mellett – amelyet befektetési szempontok is indokolnak –, a fővárosban a 11 millió forint körüli ingatlanok a legkeresettebbek, míg vidéken általában a 8-9 millió forint közöttiek.

Bérelni, avagy vásárolni? Az egyetemi éveit idén elkezdő, illetve folytató hallgatók között egyre gyakrabban merül fel ez a kérdés, hiszen a bérleti árak emelkedésével párhuzamosan a kedvezőbbé váló ingatlanfinanszírozási lehetőségekkel szembesülhettek az elmúlt években. Egy kis fejszámolást végezve azt látjuk, hogy egy kisebb lakás bérletét 50 ezer forintnál alacsonyabban aligha ússza meg – hacsak nem többedmagával veszi ki az ingatlant –, amire a rezsiköltségek is rárakódnak. Ez pedig évi tíz hónapos ott tartózkodással, és ötéves képzéssel számolva akár a 3,5–4 millió forint isv lehet összesen.


Többen azonban úgy gondolhatják, inkább vállalják a havi hiteltörlesztést – ami adott esetben akár megegyezhet a bérleti díjjal is –, s ennek részbeni kompenzálására akár albérlőt is felvesznek. Nem beszélve arról, hogy az egyetemi éveket követően is kiadhatják a lakást, avagy kedvező áron értékesíthetik.

Előnyben a kis alapterület

Új tendencia tapasztalható elsősorban a Budapesten, illetve az ország nyugati felén tanuló diákok körében: a lakásvásárlás iránti igény folyamatosan nő. Budapesten a 40 négyzetméter körüli, 11 millió forintos értéket képviselő lakások a legnépszerűbbek, míg a vidéki egyetemi városokban (Pécs, Sopron, Miskolc, Szeged, Veszprém, Debrecen) az 50 négyzetméteres alapterület áll az első helyen, ami az árukat tekintve a 8-9 millió forint közötti kategóriába sorolható – derül ki az Otthon Centrum legújabb elemzéséből. A kisebb vidéki egyetemi városokban, mint például Székesfehérváron, Kecskeméten ugyanakkor továbbra is a bérlés dominál.


A befektetési célú ingatlanvásárlás felpörgését a kedvező finanszírozási lehetőségek bővülésével magyarázta lapunknak Orosz Erika, az Otthon Centrum munkatársa. A bankoknál ugyanis szinte „állandósultak” az akciók, amelyek között az egyszeri díjak átvállalásától a kamatakciókig minden „csábítási mód” fellelhető. Volt olyan hitelintézet, amely elengedte az értékbecslési, a közjegyzői díjat, mérsékelte a kezelési költséget, mások növelték a felvehető hitel összegét, illetve az igényelhető futamidőt.



A lakáshitelek mellett ráadásul a lakáslízinget igénylők körében is tapasztalható, hogy megnőtt a jelentős szülői pénzügyi támogatást élvező egyetemisták, főiskolások csoportja, akik ahelyett, hogy drága albérletet fizetnének havonta, inkább saját ingatlanuk megszerzésére fordítják ugyanazt az összeget. A lízing előnyének tekinthető ráadásul az is, hogy a magánszemélynek nem kell sem jövedelmet, sem munkaviszonyt igazolnia, a finanszírozás tisztán eszköz alapon történik.

—-A lényeg az egyetem közelsége—-

A hallgatók számára korántsem mindegy, hol található az ingatlan. Alapelv mind a fővárosban, mind a vidéki nagyvárosokban, hogy az egyetemhez közeli lakásokról legyen szó, s többeket az sem tántorít el, ha éppen panelről van szó.

A fővárosban az egyik legnépszerűbb kerület a XI. lett az egyetemisták körében, ahol 35-40 négyzetméteres panellakásokat 255, hasonló nagyságú társasházi lakásokat 270, míg új építésű ingatlanokat 390 ezer forintos átlagos négyzetméterenkénti áron lehet megvásárolni. Ennél valamivel olcsóbb árakkal találhatja szemben magát a fiatal a VIII. kerületben, ha használt társasházi lakás vásárlásában gondolkodik, hiszen az átlagos négyzetméterár 250 ezer forint, míg az új építésű lakások esetében 330 ezer forint. Az ugyancsak felkapottnak számító IX. kerületben a használt társasházak esetében 300, míg új építésűnél 320 ezer forint körül mozognak az átlagos négyzetméterárak.

Pécsett az Ifjúság út, a Sziget út környéke és Uránváros számít a legfrekventáltabbnak lakásvásárlás szempontjából. A FigyelőNet által megkérdezett pécsi ingatlanpiaci szakértők szerint a diákok elsősorban panellakásokat vásárolnak, jellemzően másfél szobásokat, s árban általában 9 millió forintig mennek el. – Aki eddig még nem talált magának lakást, az egyetem közelében 8 millió forintért kétszobás panellakást, vagy 10 millió forintért hasonló nagyságú téglaépítésű ingatlant is vásárolhat – nyilatkozta lapunknak a pécsi Sátor-Verő Kft. egyik munkatársa. Szegeden a belváros mellett Újszeged felkapott a fiatalok körében, ahonnan a városközpontba igen gyorsan be tudnak érni, ám ez esetben sem kívánnak 8-9 millió forintnál többet vásárlásra fordítani. Miskolc legkeresettebb városrészeinek a belváros, az Egyetemváros, a Győrikapu és Kiliáni lakótelep számít; a négyzetméterárak ezeken a helyeken 120–160 ezer forint körül alakulnak, de a belváros központi részein elérhetik a 200–220 ezer forintot is. Debrecenben a Pláza, illetve a belváros tartozik a legfrekventáltabb kerületek közé az egyetemek környéke után.

—-Bérlés: inkább többedmagával—-

A klasszikusnak számító, főbérlős lakásokat manapság már igyekeznek elkerülni a diákok, s inkább többen bérelnek közösen egy-egy lakást. A lényeg ez esetben is hasonló, mint lakásvásárlásnál: legyen közel a városközponthoz és az egyetemhez, a nagysága pedig ne haladja meg a másfél-két szobát, s a választásban aligha a minőség dominál.

Érdekes módon az ország nagyvárosaiban meglehetősen egységes a kép a bérleti díjakat illetően, négyzetméterenként 1100-1300 forintot számolnak fel a tulajdonosok, azaz egy kisebb lakást 40-50 ezer forintért adnak ki. Az átlagos bérleti díjakat nézve – egy 45 négyzetméteres lakás esetében – Debrecen kínálja a legjobb lehetőséget, hiszen havonta 47 ezer forinttal érdemes számolnia az érdeklődőnek. A városban az egyetemek, főiskolák környékén lehet a leggyorsabban kiadni a lakásokat – például a Kassai vagy Laktanya utcában, de népszerű a Debrecen Pláza környéke is – értesült lapunk a helyi ingatlanirodáktól. Az árak itt 35 ezer forinttól kezdődnek, de például 55-60 ezer forintért már jó állapotú és elhelyezkedésű, háromszobás lakást is ki lehet bérelni.

Szombathelyen igen nagy a kereslet a 35 ezer forinttól kezdve elérhető, 1-1,5 szobás lakások iránt. Pécsett a panelházakban másfél-két szobás, bútorozott lakásokat jellemzően 45-50 ezer forint közötti összegekért kínálnak, míg a városközponthoz és az egyetemekhez közeli lakások esetében az ár – a lakás minőségétől függően – akár a 70 ezer forintot is elérheti.


A fővárosban az egyetemek környezetében egy átlagos 45 négyzetméteres lakás havi bérleti díja – az elhelyezkedésétől függően – a vidékiekhez képest jóval nagyobb szórást mutat, 50 ezer forintért éppúgy lehet bérleti lehetőséget találni, mint 80 ezerért. A drágább kategóriába jellemzően a IX. kerület tartozik, míg a XI. kerületben 60 ezer forint a lakás átlagos bérleti díja. Igaz, a képet némileg színesíti a fővárosban tanuló külföldi diákok által tapasztalható kereslet, akik ragaszkodnak a belváros közelségéhez. Az egyetemisták általában a 80-120 ezer forintos kategóriában keresgélnek a budapesti albérleti kínálatban, rendszerint többedmagukkal – derül ki a Duna House elemzéséből. A tapasztalatok szerint a fővárosi ingatlanpiacon leginkább a norvég, svéd, ír, angol, izraeli és német állampolgárságú diákok fordulnak elő a legnagyobb számban, ám a déli területekről érkezők is igen sokan vannak.





Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 1







Fővárosi lakásárak és -bérleti díjak
35-40 m2-es lakások esetében Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 2 Használt lakások átlagára/m2 Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 2

Új építésű lakások átlagára/m2

Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 2 Leggyakoribb bérleti díj/hó
Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 5
VIII. Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 2

250 ezer Ft(társasházban)

Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 2 330 ezer Ft Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 2 54 ezer Ft
IX. 300 ezer Ft (társasházban) Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 2 320 ezer Ft Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 2 78 ezer Ft
Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 5

XI.

Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 2

255 ezer Ft (panellakás)

270 ezer Ft (társasházban)

Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 2 390 ezer Ft Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 2 60 ezer Ft

Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 1
Diákok az ingatlanpiacon – bérelni vagy venni? 16

Ajánlott videó

Olvasói sztorik