A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) mind a mai napig nem hozott új határozatot a nyári, majd szeptemberben meghosszabbított felfüggesztés ügyében. Lapunk előzetes információi szerint a felügyelet november közepén tartott újból vizsgálatot a MÁV Biztosító Egyesületnél, hogy megállapítsa, kiküszöbölték-e az adminisztrációs rendszer hiányosságait.
Ennek az újbóli vizsgálatnak az eredményéről egyelőre nincs információnk, de a jogszabályok szerint legkésőbb a csütörtöki nap során határozatot kell hoznia a felügyeletnek a folytatást illetően. A határozat roppant fontos a MÁV egyesületének jövője szempontjából, hiszen amennyiben felodják a korlátozást, úgy december 1-jétől újra köthet kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseket az egyesület.
Ezzel valamelyest enyhíthetné az idei kampányidőszakban eddig elszenvedett versenyhátrányát, hiszen az átszerződők többsége – a novemberi felmondást követően – csak decemberben köti meg a jövő évre vonatkozó friss szerződését.
Amennyiben viszont meghosszabbítja a felfüggesztést a PSZÁF, úgy a tavalyi kgfb-kampány abszolút nyertesének számító MÁV teljes mértékben elesik az idei potenciális új ügyfelektől.