Gazdaság

Prioritást élvez a turizmus

A II. Nemzeti Fejlesztési Terv hét regionális operatív programjának mindegyike prioritásként jelöli meg a turisztikai fejlesztést: számítások szerint mintegy 250-260 milliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre – mondta az ÖTM szakállamtitkára.

2007-2013. között a regionális operatív programok forrásaiból 250-260 milliárd forint jut turisztikai fejlesztésekre, amelyhez további magánberuházás kapcsolódhat – közölte Somogyi Zoltán, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (ÖTM) szakállamtitkára. A regionális operatív programokon kívül az Új Magyarország Fejlesztési Terv más operatív programjainak megvalósítása, illetve a vidékfejlesztési terv is hatással lesz a turisztika fejlődésére – mondta.

Somogyi Zoltán elmondta, hogy kormánynak továbbra is szándéka egy nagy budapesti konferenciaközpont megépítése. A konferenciaturizmus fejlődését segíti az a cél is, hogy a szellemi és tőkekapacitással, piaci lehetőséggel rendelkező nagyvárosokban is épüljenek nagy rendezvények lebonyolítására alkalmas helyszínek 2013-ig. Az államtitkár szerint azt kell elérni, hogy hogy 2013-ra a turizmus a GDP 10 százalékát adja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik