Gazdaság

Az OMV nem adja el a Mol-nak Petromot

Az osztrák OMV a román államnak kifizetett vételár négyszereséért adja el a Mol-nak a Petrom olajvállalatot - jelentette ki csütörtökön a Mediafax hírügynökség szerint a román politikai életben zsebpártnak számító egyik politikai alakulat elnöke, Cosmin Gusa, azonban mind az osztrák, mind a magyar vállalta cáfolta a politikus értesülését.

A nacionalista nyilatkozatoktól sem idegenkedő Nemzeti Kezdeményezés Pártjának (PIN) elnöke Aradon, első könyvének bemutatóján jelentette ki, hogy olyan információk birtokába jutott, miszerint az OMV a magyar cégnek adná el a Petrom részvényeit. A román hírügynökség szerint Gusa hozzátette: “így Románia nemzeti erőforrásait egy magyar cég ellenőrizné”.

A Petrom-ot 2004 végén vásárolta meg az OMV a román államtól, a privatizáció során az osztrákok 1,5 milliárd eurót fizettek a román államnak.

Alaptalannak nevezte a politikus értesülését Denis Mohorovic, a Mol nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatóságának vezetője, aki szintén az említett román hírügynökségnek nyilatkozott. “Sem az OMV-vel, sem mással nem folytattunk tárgyalásokat a Petrom jövőjéről” – tette hozzá az igazgató.

A hírt az osztrák vállalat szóvivője is cáfolta, aki a Mediafaxnak kijelentette, hogy nem áll szándékukban sem a Mol-nak, sem másnak eladni a Petrom-ot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik